Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)

2014 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: A felcsíki római katolikus papság az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban

A felcsíki római katolikus papság az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban1 Tamási Zsolt Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt az egyházak, köztük a római katolikus egyház is a forradalmi eseményeknek nem csak részese, hanem alakítója, esetenként irányítója volt. Az erdélyi egyházmegye felcsíki esperesi, kerületi római katolikus papságának a forradalom alatt, hasonló­an minden más magyar régió papságához, úgy a polgári átalakulás, mint az egyházi lehetséges reformok miatt állást kellett foglalnia a küszöbön álló változásokkal kapcsolatosan. Mint a rájuk bízott hívek felelős pásztorai ugyanakkor személyes hozzáállásukkal komoly hatást gyakoroltak a forra­dalmi, majd a szabadságharc alatti katonai eseményekre is. Az adott kor­szak alatt annyira természetes volt, hogy a lakosság magatartását meghatá­rozták a szószékről elmondott beszédek, hogy ennek jelentőségét a legtöbb esetben sem a korabeli levelezés, sem az emlékiratok nem tartották fontos­nak, hogy külön kiemeljék. Egyértelmű viszont, hogy a forradalmi változá­sok és utasítások ismertetése a sokszor írástudatlan lakossággal nem volt elképzelhető azoknak a szószékről történő kihirdetése és magyarázása nélkül.2 3 Az újoncozás kizáró feltétele volt az egyházak által vezetett anya­könyvek megléte, az azokban található pontatlanságok vagy akár szándé­kos tévedések az újoncállítást nehezíthették. A népfelkelés szervezése a helyi hatóságok részéről a pap támogatása nélkül eredménytelen lehetett. A szabadságharc utolsó szakaszában meghirdetett, és a többnyire célsze­rűtlennek tartott keresztes hadjárat szintén a papság szerepét helyezte előtérbe. A pap személyes meggyőződése, forradalmi vagy ellenforradalmi elkötelezettsége, esetleg közömbössége is meghatározó volt hívei magatar­tásának szempontjából. A forradalmi és osztrák kormányzat a maga részé­ről ezt érzékelte is, ezért találkozunk folyamatosan a szószék politikai cé­lokra való felhasználásának követelésével.» A papság személyes meggyőződését több szempont elemzésével is behatárolhatjuk. Ezek eseté­ben érdemes megvizsgálni, hogy a forradalmi változások és lehetőségek hogyan hatottak a papokra, mennyire vállaltak részt az egyházi reform mellett a forradalmi kormány által sürgetett utasítások végrehajtásában. Az ellenforradalom árnyékában a szabadságharcra történő lelkesítés vagy annak elmaradása engedhet következtetéseket levonni, ahogy viszonylag pontos mércét adhat annak felmérése, hogy milyen összefüggések mutat­1 A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-I- 2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konver­gencia program” keretében a Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj a konvergencia régióban (A2-MZPD-12-0172) támogatásával készült. 2 ZAKAR PÉTER: „Egyedül Kossuth szava parancsolt...” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeibó'l. Szeged 2001. (Dél-Alföldi Évszázadok 16.) 9-12. p. 3 Ezt még a katolikus klérus magatartását erőteljesen kritizáló marxista történetíró is elfogadta: Andics ERZSÉBET: 1848-1849. Tanulmányok. Bp., 1968. 250. p.

Next

/
Thumbnails
Contents