Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 3. szám - RECENZIÓK - Eperjesi Zoltán - Hornyák Máté János: Arndt, Agnes: Rote Bürger. Eine Milieu- und Beziehungsgeschichte linker Dissidenz in Polen
120 Egyháztörténeti Szemle XV/3 (2014) fejezetekben) a kutató arra kereste a választ, hogy a „baloldal” fogalma milyen jelentéstartalmakkal párosult a gyakorlatban, és hogyan módosult a disszidensek önképe. A baloldaliságot már a kezdetektől fogva egyfajta utópizmus jellemezte, ami nem egy bizonyos jövőképre vonatkozott, hanem a fennálló társadalmi viszonyok folyamatos tagadására. Sőt, úgy gondolták, hogy csakis ők lehetnek a haladó gondolkodás képviselői, vagyis célirányos tevékenykedésük a változás biztosítéka. A mindennemű totális elnyomás megszüntetése volt a fő cél, függetlenül attól, hogy ezt mi okozta (Például egyéni jogok korlátozása, szólásszabadság, szabad utazás stb.). Határozottan elutasították a gyűlölködés és a megkülönböztetés bárminemű formáját, de mindamellett, hogy a baloldal hű kezdett lenni a humanisztikus értékekhez, időközben a saját magukról alkotott képük is jelentősen módosult. Míg az 1960-as években a marxizmus volt a baloldali ellenzék legfontosabb ideológiai forrása, később fokozatosan az emberi és polgári jogokért folytatott harc lett a szellemi alap. Párhuzamosan a jellegzetes baloldali internacionalizmust felváltja egy kulturális és etnikai elemekkel dúsított hazafiasság.“» A baloldali személyiségek önszemléletében a katolicizmus kapcsán történtek a legnagyobb változások, mivel a kommunista szemléletmód már eleve megnehezítette az egyháziakkal való kapcsolatfelvételt és kommunikációt. Eleinte teljességgel elutasították az egyházi értelmiségiekkel való bármiféle párbeszédet. A két fél közötti kapcsolat már csak azért sem jöhetett létre, mert akkoriban éppen a lengyel katolikus egyházban virágzott a vallásosság által átitatott antiszemitizmus és a kirekesztő jellegű nacionalista beállítottság. A fordulatot az 1968-as év jelentette, mert közben a marxista ideológia hatása alábbhagyott, így fokozatosan lehetővé vált a baloldaliak, illetve a különféle haladó keresztény áramlatok egymás felé való közeledése. A közös pontokat főként a humanisztikus ideálok képezték, és e csoportok szerencsés egymásra találása, megszilárdulása után lehetővé vált a társadalmi bázisuk kiszélesítése. Időközben a baloldaliság mindjobban veszített sajátos elvi-gyakorlati jelentéstartalmából, annyira, hogy már maga a szókapcsolat is mást jelentett a hetvenes évek végére. Ekkorra már kezdett egy diktatúraellenes, humanisztikus értékekre épülő gyűjtőfogalomként körvonalazódni, melyet rendszerellenes társadalmi csoportok egyre bátrabban mertek vállalni. A kialakulóban lévő demokratikus ellenzéki tömb meghatározására a történész a „polgári társadalom” fogalmat használja. Arndt kimutatja, hogy az a disszidens vonal, amely az 1960-as évek elejére már kifejlődőben volt a lengyel fővárosban, tulajdonképpen lényeges polgári-értelmiségi sajátosságokkal is bírt. Sőt, azt is megállapítja, hogy a megvizsgált varsói ellenállói értelmiségi kör tágabb értelemben a sztálini rendszer technokráciájából keletkezett, vagyis a szocialista szellemitársadalmi elit direkt képződményként is értékelhető. Lengyelország olyan 4 újabb alpontokból állnak. A második fejezet címe: „Bal” Kommunista kritika. Megközelítések és nemzeti referenciapontok átalakulóban. A fejezet két nagyobb alfeje- zetre oszlik, melyek újabb alpontokból állnak. 4 Mindezt a szerző a harmadik fejezetben tárgyalja: „Bal"Értékek - és összetartó közösség. A tapasztalatcsere és a nemzetközi kapcsolati hálózat átalakulása. A harmadik fejezet egy fő alfejezetből áll, melyek újabb alpontokra oszlanak. A fejezet a 3.3.2. számozással ér véget.
