Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)

2014 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Jobbágy András: Nemzet és/vagy vallás. A magyarországi görög katolikusok identitása és liturgikus nyelve

44

Egyháztörténeti Szemle XV/1 (2014)

A görög katolikusok anyanyelvi megoszlása^

1880

1910

magyar

9,39

15,16

szlovák

6,83Román

58,89

56,44

Rutén

22,79

22,71

Az adatok szerint a magyar anyanyelvű népesség gyorsan nőtt a századforduló környékén a görög katolikus felekezet berkein belül, a szlovák anyanyelvűek pedig teljesen asszimilálódtak. A románság esetében lassú csökkenést láthatunk, a rutének aránya gyakorlatilag stagnált. Kövér György szerint bizonyos etnikumok erősen kötődnek felekezetükhöz, ezért az a helyzet áll elő, hogy könnyebb nyelvet váltani (így a statisztikákban más nemzeti közösségbe kerülni), mint felekezetet. A nyelvi asszimiláció ezért leggyorsabban a felekezeti kötődések mentén bontakozhatott ki, mint például a görög katolikus szlovákság esetében.9 10 Egy másik adat szerint, míg Magyarország és Erdély összlakossága 32,8 százalékkal nőtt a századfordulón, addig a magyar nyelvű görög katolikusoké jóval nagyobb mértékben, 117,6 százalékkal. A magyar görög katolikusok túlnyomó része Szabolcs, Szatmár, Zemplén és Ugocsa vármegyékben élt. Ezek pontosan azok a határterületek, ahol jelentősen nőtt a magyar anyanyelvűek százalékos aránya a századfordulón, részben a természetes népszaporulat, részben az asszimiláció hatására. Szatmárban 30 év alatt - 1880 és 1910 között - duplájára, 30%-ra, míg Szabolcsban 82%-ról 95%-ra növekedett a magyar anyanyelvűek aránya.11 A demográfiai adatok szerint tehát a magyar népesség századfordulón tapasztalt növekedése együtt járt a görög katolikus felekezeten belüli arányuk hirtelen emelkedésével. Ez az emelkedés leginkább a magyarok lakta területek peremén koncentrálódott, és feltételezésem szerint komoly asszimilációs húzóerőt jelenthetett. Ebben a demográfiai kontextusban vizsgálva nem meglepő, hogy a magyar liturgikus nyelv követelése egyre erőteljesebben jelent meg a közéleti diskurzusban, amely egyébként is könnyedén fordult a nemzeti nyelv és asszimiláció kérdéskörének változó színvonalú fejtegetéséhez.

Az egész görög katolikus népességre nézve nem szignifikáns adat, de tárgyunk szempontjából fontos a magyar liturgikus nyelv elismertetéséért küzdő Bizottság etnikai-nyelvi és társadalmi szerkezete, amelyről Mayer Mária kutatásai érdekes képet festenek. 1900-ban a Bizottság 11357 tagjának 59 százaléka rendelkezett szláv és 41 százaléka magyar családnévvel. Mayer szerint ez az adat egy hosszan tartó, a ruszinok körében megtörtént magyarosodási folyamat bizonyítéka.12 * Noha ez a szám túlzó is lehet, ahogy

9 Gyáni GÁBOR - kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Bp., 2006.147. p.

10 Uo., 147-149. p.

11 NIESSEN, James: Vallás és nemzetiség Erdélyben a századfordulón. In: Regio, 1991. 3. sz. (továbbiakban: NIESSEN, 1991.) 42. p.

12 MÁYER MÁRIA: Kárpátukrán (ruszin) politikai és társadalmi törekvések, 1860-1910.

Bp., 1977. (továbbiakban: Mayer, 1977.) 145-146. p.