Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Csohány János: Pillanatképek a magyar református lelkészség történetéből
Pillanatképek a magyar református lelkészség történetéből 99 kiszemelt papot (ezt hívták praesentationak). A püspök, ha nem volt az illető ellen kánonjogi kifogása, akkor jóváhagyta a patrónus döntését. Tehát a patrónus és a felettes egyházi hatóság közös joga volt a lelkészi állás betöltése, ami a reformáció után sem változott. Ez magyarázza részben a reformáció gyors terjedését és azt, hogy a reformációt tiltó országgyűlési törvényeknek nem tudtak érvényt szerezni, mivel a patrónusi jog erősebb volt azoknál, és a patrónusok megvédték az általuk beállított lelkészeket. Majd az ellenreformáció korában, a 17. században fordult a reformáció egyházai ellen a patrónusi jog, amikor a főleg főúri patrónusok katolikus hitre tértek, és kényszerítették a patrónusi hatalmuk alatt álló egyházközségeket is a katolizálásra. Különösen érvényes volt ez a főpapi vagy szerzetesi, káptalani birtokok patronátusa alatt élő jobbágyfalvakra vagy mezővárosokra. A protestáns egyházközségeket patrónusuk, illetve annak megbízottai igazgatták. Önkormányzati szervük nem volt, sem a lelkész igazgatása alatt nem álltak, sőt a lelkész maga is alkalmazott volt. Kettős függésben volt a protestáns lelkész, egyfelől egyháza törvényeit kellett végrehajtania, amire a szénior és az egyházmegye vezetői ügyeltek, másfelől a patrónus felügyelete alatt állván annak is meg kellett felelnie, úgy azonban, hogy az egyházi törvényekkel ne ütközzék. A szénior különben védelmet biztosított a lelkésznek a patrónusi túlkapások ellen és megtorolta azokat. Károlyi Gáspár református esperesként kiátkozással büntetett egy egyházközséget.4 Hierarchikus egyházkormányzat a 16-17. században5 A 16-17. században az egyházi középszintű és felső vezetés, a szeniorátus és a szuperintendencia teljes mértékben lelkészi igazgatás alatt állt Erdélyben 1682-ig, a Magyar Királyságban 1734-ig. Erdélyben a református egyház országos egyházi szervezetben élt, ugyanakkor a Magyar Királyság és a Török Hódoltság területén élő reformátusok nem alkothattak országos egyházi szervezetet. Legnagyobb szervezeti egységük az egyházkerület vagy szuperintendencia volt. A szuperintendenciák egy részének határa átnyúlt a királysági és a hódoltsági területekre, vagyis politikailag vegyes volt a felségterület, amelyen tevékenykedtek. Ez a hierarchikus egyházszervezet ugyan merőben ellenkezett a külföldi reformátusok hitelveivel és gyakorlatával, de őseink ezt választották, mert ennek megvolt az országos törvényekben elismert jogállása, és a reformációkor nem akartak azzal ellenkező egyházalkotmányt meghonosítani. A református traktusok zsinatainak (nevezték semigeneralis zsinatnak, partikuláris zsinatnak is) kizárólag a traktusba tartozó lelkészek voltak a tagjai, azok viszont valamennyien. Belőlük választották a széniort és a széniort segítő tisztségviselőket. Világi tagja nem volt a zsinatnak. Ugyanez volt a helyzet a 4 Az eset Tárcái mezővárossal esett meg 1584 júniusában. Szabó András: Károlyi Gáspár. (1530 k. - 1591) Bp., 1984. 49-50. p.; UŐ: A rejtőzködő bibliafordító - Károlyi Gáspár. Bp., 2012. 93-96. p. 5 CSOHÁNY, 1994.; Miklós Ödön: A magyar protestáns egyházalkotmány kialakulása a reformáció századában. Pápa, 1942.; CSOHÁNY JÁNOS: A magyarországi protestánsok abszolutizmuskori bécsi kormányiratok tükrében. Bp., 1979. (továbbiakban: CSOHÁNY, 1979.); SzentpÉTERI Kun BÉLA: A Magyarországi Református Egyház külső rendje. Bp., 1948.
