Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Csohány János: Pillanatképek a magyar református lelkészség történetéből
98 Egyháztörténeti Szemle XV/2 (2014) saját egyházi bírósága a lutheri eretnekség hirdetése mellett azzal is, hogy házánál fiatalokat képzett ki és bocsátott ki evangélikus lelkészi szolgálatra. Erről a kárpátaljai református lelkészek vagy tudtak vagy nem, viszont ismerték a zsidó hitfelekezet ugyanilyen rendszerű rabbiképzését és egyes keresztyén kis felekezetek prédikátorképzését. A kárpátaljai gyakorlat bevált. Sikerült túlélni az elképzelhetetlen méretű és módszerű egyházüldözést, lettek fiatal lelkészek, akik végezték szolgálatukat és a gyülekezetek megmaradtak. Az 1990 utáni csonka-magyarországi lelkészképzéshez az állam a hallgatói létszámnak megfelelő támogatást, ún. fejkvótát adott. Ez azt eredményezte, hogy a teológiai tanintézetek arra törekedtek, hogy minél magasabb legyen a hallgatói létszám, ezért egyrészt megnyújtották a képzési időt, másrészt szinte korlátlan számban vették fel a jelentkezőket, tekintet nélkül arra, hogy alkalmasaknak látszottak-e a lelkészi szolgálatra vagy sem. A teológia elvégzése utánra nem biztosítottak képzettségüknek megfelelő állást sem számukra. Továbbá felszabdalták a teológusképzést és a pusztán teológiát tanulni óhajtókat nem is képesítették lelkészi szolgálatra, sem más egyházi beosztásra. A lelkipásztori és teológusi szakon kívül egyéb szakokat is indítottak, amik hasznosak és szükségesek. Másfelől a képzési idő meghosszabbítása érdekében olyan tantárgyak oktatását is beiktatták, amik nem feltétlenül tartoznak a lelkészi szolgálat jobb végzéséhez. Sajnálatosan túlképzés állt elő, és úgy látszik, hogy az egyházkormányzat nem tudott még megbirkózni az új feladattal, hogy valóban nagyon szükséges munkaterületeken központi költségvetésből lelkészi, misszionáriusi állásokat létesítsen, ezeket arra alkalmasokkal töltse be. Mindez nem csupán a reformátusság létszámának vészes csökkenését állíthatná meg, hanem lelki megelevenedést, új reformációt hozna a magyarság életébe, és segítené a globalizáció, világválság, Európa elmohamedánosodása, más nem keresztyén vallások rohamos terjedése és egyéb katasztrófával fenyegető helyzetnek a megoldását. Gyülekezeti lelkészség. Az egyházközség patrónusi igazgatása3 A magyar alkotmányos jogrendben a reformáció előtt és után sem érvényesült a cuius regio eius religio elve, hanem helyette a ius patronatus létezett. Ez azt jelentette, hogy az országban nem az uralkodó szabta meg az ország vallását, hanem a helyi egyházközségek felett patrónusi joggal rendelkező természetes vagy jogi személyek. A király csupán a királyi birtok egyházközségei patrónusa volt, a szabad királyi városok pedig saját maguk patrónusai, e jogukat választott önkormányzati szervük gyakorolta. A mezővárosok, amelyek száma 800 és 900 között mozgott, a földesúri hatalomtól való függésük mértéke szerint a földesurukkal közösen gyakorolták a patrónusi jogot. A jobbágyfalvak teljesen földesuruk patrónusi joghatósága alatt álltak. A patrónus joga volt a patronátusa alá tartozó egyházközségekbe lelkészeket szolgálatba állítani, csupán azzal a korlátozással, hogy előzetesen az illetékes püspöknek be kellett mutatnia a 3 Makrai, 1991. 29-35. P-; Csohány János: A magyar református egyházalkotmány alapelvei. In: Egyháztörténeti írások. Debrecen, 1994. (A Debreceni Református Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének Tanulmányi Füzetei 29.) 11-24. P- (továbbiakban: Csohány, 1994.)
