Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Rada János: Etatizmus, liberalizmus és egyházkép a dualizmus kori egyházkritikai vitairatokban
52 Egyháztörténeti Szemle XV/2 (2014) művében. A filológus és teológus, aki többek között a pesti egyetem rektora is volt, végül pedig szakított a katolikus egyházzal és unitárius hitre tért,38 e vallástörténeti munkájában törekedett cáfolni mind a pápa, mind pedig az egyház tévedhetetlenségét, sőt Jézus isteni természetét is a Szentírás alapján. A dogmatikus és hierarchikus egyházzal, amelynek célja szerinte is a papi hatalom fenntartása volt, a régi idők szabad és toleráns, jézusi kereszténységét állította szembe.3» (A Constantinus előtti, hatalmi pozíciókkal még nem bíró ősegyház idealizálása másutt is megjelent az egyházkritikai irodalomban, így például Simonyinál is.)«0 Hatala később arról értekezett, hogy a haladó keresztényeknek felül kell emelkedniük a felekezetiségen, majd meg kell alapítaniuk a független magyar nemzeti egyházat, mégpedig épp e jézusi, őskeresztény elvek szerint. E nemzeti egyház alapjaként tekintett az unitárius egyházra. Egyházpolitikáról itt keveset írt, de akkor, bár maga is utalt egy, a katolikus egyház jelentette fenyegetésre, valamint arra, hogy a papok inkább a pápát követik, mint az állami törvényeket, mégis a liberális egyházpolitika mellett tett hitet. Az állam tehát teremtse meg a teljes lelkiismereti és vallásszabadságot, valamint a felekezetek egyenjogúságát, de - amíg nem sértik a törvényt - ne avatkozzon e felekezetek ügyeibe.«1 Amikor a fent hivatkozott vitairatok megjelentek, a kormányok még a kiegyezés rendszerének stabilizálására törekedtek, és nem kívántak konfrontálódni a katolikus egyházzal. Később Tisza Kálmán hasonlóképp kerülte a konfliktust, az állam és az egyház elválasztását szolgáló fontosabb liberális egyházpolitikai törvények tehát, mint például a polgári házasságról, a polgári anyakönyvezésről, vagy épp a vallás szabad gyakorlásáról szóló, egészen az 1890-es évekig elmaradtak. A kultúrharc ekkor a keresztelések körüli vitákkal indult, az állam és az egyház közötti konfliktusban pedig a katolikus papságot gyakran Rómából bátorították és tüzelték fel.«2 Szigetvári Iván«3 Lázadó papok című röpiratában, amely 1893-ban jelent meg, a kultúrharc gondolatvilága artikulálódott. A szerző a katolikus egyházat olyan felekezetként írta le, amely „nem tűr meg maga felett hatalmat, az állam hatalmát sem, hanem folytonos törekvése, hogy az államot leigázza”. A kultúrharcot a papság állam elleni küzdelmeként definiálta. Utalt arra is, hogy a katolikus papságot Rómából irányítják. E harcban tehát — emlékeztette a szerző az utókort - „az állam legfőbb érdekei, egész hatalma forgott kockán”, fő kérdése pedig az volt, hogy „ki bírja a hatalmat a négy folyó és hármas bérc honában”. Nacionalista szólamok is megjelentek a szövegben. „Évtizedek óta folytatjuk a magyarosítást, nyelvünk hódít minden téren, csak a kath. theologiát nem bírja meghódítani; ennek a nyelve idegen marad örökké, hogy ez idegen nyelven dirigálhassák a papságot Rómából” - fogalmazott a szerző. Bár Szigetvári főként liberális elvekre hivatkozott, így például arra, hogy a vallás magánügy, később radikális programjába foglalta a felekezeti * 39 3® SzrNNYEi, IV. 1896.493-496. col. 39 Hatala, 1875.66., 113., 173. p. «° SiMONYi, 1874.91-92. p. «■ Hatala, 1875. i73-i77- p- «2 Fazekas, 2008.10-15. p- « SZINNYEI, XIII. 1909. 846-848. col.
