Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Rada János: Etatizmus, liberalizmus és egyházkép a dualizmus kori egyházkritikai vitairatokban
48 Egyháztörténeti Szemle XV/2 (2014) című vitairatában jegyzett. „A római egyház nemcsak státust alkot a státusban, hanem megtámadja annak erkölcsi alapját, melyen nyugszik. Ezen erkölcsi alapok egyik legfőbbike a hazafiság. - De az ultramontán hierarchia nem szülőföldjén, hanem az olasz havasokon túl találja hazáját.” Ugyanakkor a katolikus papok a politikai és a társadalmi reakció elkötelezett harcosaiként jelentek meg a szövegben, akik a hierarchia érdekeit szolgálják a haza érdekei helyett. E hierarchia célja pedig a társadalom, sőt az állam feletti papi hatalom fenntartása volt. Toldy, amikor egy, a kor megkívánta egyházreform mellett érvelt, gyakran hivatkozott arra is, hogy „a katholikus egyház szervezete a legridegebb absolutismusnak mintaképe”.^ Tipikus gondolatok voltak ezek az egyházkritikai szövegekben, amelyek a vatikáni zsinattal még inkább előtérbe kerültek. Ugyanis a pápai primátust megerősítő tévedhetetlenségi dogmát, amely lényegében az ultramontán irányzat győzelmét, valamint a liberális irányzatok vereségét jelentette az egyházban, a kortársak gyakran úgy értelmezték, hogy az egyház - elutasítva a század alkotmányos és demokratikus vívmányait — újra az abszolút monarchia mellett tett hitet.« A Syllabus képviselte egyházi irány is fontos szerepet játszhatott abban, hogy az állami önvédelem gondolata került előtérbe az egyházkritikai vitairatokban megfogalmazott programokban, amíg a liberális gondolatok gyakran háttérbe szorultak. „A kormányok józanul nem támogathatnak tovább oly hatalmat, mely elvi ellentétben áll az állam életfeltételeivel, mely lázadást prédikál híveinek a törvény ellen, melynek papjai breviáriumjokban naponként az állam elleni lazításokkal táplálják leiköket” - írta Kóródy. Később Antisyllabusában, amelyben az eredeti pontokra utalt, de nem mint tévedésekre, olyan állításokat fogalmazott meg, hogy „az egyházi hatalomnak a maga tekintélyét az államhatalom engedélye s beleegyezése nélkül gyakorolnia nem szabad”, hogy „az egyház szolgái s a pápa a világi ügyek vezetésébe való minden befolyásból kizárandók”, vagy épp, hogy a „királyok és fejedelmek nemcsak ki vannak véve az egyház joghatósága alól, de felette is állanak”.* 16 Toldy már a hivatkozott vitairatában is az állam egyház feletti jogait hangsúlyozta. „Az állam természeténél fogva a legfőbb hatalom a maga területén. Nem fér meg az államsouverainitás fogalmával, hogy maga mellett még egy másik kormányt tűijön; hogy külföldi, elérhetetlen, absolute létező hatalomnak módot nyújtson ügyeibe beavatkozni” - fogalmazott a szerző.17 Később, A katholikus egyházi autonómia és veszélyei című röpiratában ismét arról értekezett, hogy a katolikus egyháznak csak akkor adható szabadság, tehát autonómia, ha megtörténik többek között az egyházszervezet demokratikus reformja, mégpedig a világi katolikusok bevonásával, az egyházi javak részleges szekularizációja és a szerzetesrendek eltörlése. Arról is írt, hogy a magyarországi katolikus egyháznak függetlenednie kell Rómától. Ellenkező esetben az állam, ha egy idegen hatalomtól függő, ugyanakkor jelentékeny pozíciókkal és privilégiumokkal bíró egyháznak ad szabadságot, amely „idegen organismus” az államban, merényletet követ el maga ellen. Toldy ■« Toldy, 1868.24., 29-30., 84-85., 94., 195. p. '5 A zsinatról és a közvéleményről ld.: TÖRÖK, 1941. 201-245. p. 16 Kóródy, 1870/a. 101-102., 114-119. p. 17 Toldy, 1868.97. p.
