Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 1. szám - RECENZIÓK - Jávor Miklós (ism.): Erwin Gatz: Die Katolische Kirche in Deutschland im 20. Jahrhundert
Recenziók 175 ményesen csitította el a katolikus-ellenes indulatokat gerjesztő, úgynevezett „Kulturkampf’ protestáns hangadóit, Centrum Párt név alatt az egyház és a német katolicizmus politikai érdekképviseletét is megoldva, iskola és könyvkiadó hálózatának, hitbuzgalmi egyesületeinek helyzetét rendezve, egyházszervezetét és befolyását sikeresen reorganizálva és megújítva várta az új századot. Nagy hatást gyakorolhat az olvasóra a mű mindvégig konzekvensen higgadt, tárgyilagos stílusa, amelyet a kényes, vitatott témákat sem kerülő, bátor, sommás konklúziók tesznek hitelessé. Erwin Gatz-nál nyomokban sem lehet észlelni a marxista és liberális történettudományi látásmód tév- útját, amely a katolikus egyházat (és minden más, európai történelmi egyházat) a jobboldali reakció” zászlóvivőjeként, az aktuális nacionalista, soviniszta törekvések szellemi-lelki-spirituális szövetségeseként és közvetí- tőjeként stigmatizálja. Mindemellett ennek ellentétes pólusa, a tényleges hibákat és bűnöket kikerülő vagy relativizáló, romanticizmusba hajló tudománytalan megközelítés sem kap szerepet. A német nemzeti emlékezet szempontjából kellemetlen és kényes, a történettudomány számára azonban megkerülhetetlenül fontos területek a wilhelmiánus és a hitleri Németország időszaka, melyeknek vizsgálata a Német Katolikus Egyház történetének szempontjából sem másodlagos. Az első világháború kitörése kapcsán a mű tisztázza, hogy a megdöbbent és tanácstalan egyház a „haza ügye” melletti egyértelmű lojalitásáról biztosította a császári államot, aminek kinyilvánítása természetesen a katolikus szószékeken is helyet kapott, a túláradó nacionalizmusba és militarizmus- ba átcsapó nyílt politikai propaganda azonban még elszigetelt jelenségként sem volt tetten érhető. Mindezek tükrében magától értetődő, hogy sem az egyház mindennapi tevékenységében, sem pedig a történések teológiai dimenziókba ágyazott lereflektálásában nem kaptak szerepet azok a víziószerű propaganda-elképzelések (például „német keresztes háború”, „Németország és harca az Igaz Isten oldalán”), amelyek a hadi tevékenységet magasztos, transzcendens célokkal kívánták felruházni, és a Németország által kirobbantott háború jogosságát keresztény aspektusból akarták igazolni. Ezzel szemben az elhúzódó, egyre több emberéletet követelő és mind értelmetlenebb vérontás az eufóriától amúgy is távol álló hangulatot a jelentkező erkölcsi válság, valamint a harcoló tömegek elállatiasodott magatartása fölött érzett aggodalom kinyilvánításának irányába tolta el. Az 1902-ben megszervezett tábori lelkész szolgálat minden nehézség ellenére, a körülményekhez messzemenően alkalmazkodva elévülhetetlen érdemeket szerzett a harcoló alakulatok lelki gondozása terén. A Német Katolikus Egyháznak e konzekvens viselkedése még a rendkívül kiélezett háborús viszonyok között is szinte teljes egészében megegyezett a világegyház véleményével és iránymutatásaival. Erwin Gatz ídemeli, hogy ez a fajta attitűd a Német Katolikus Egyház részéről a német történelem mai napig legkényesebb időszakának számító hitleri hatalom (1933-1945) éveiben sem változott, a probléma azonban fenyegetőbb és összetettebb volt, mint a császárság korában. A hitleri totalitárius állam a társadalmi uniformizálás („gleichschaltung”) égisze alatt minden világnézeti közösséget a hivatalos állami ideológiává váló faji vízió szócsöveként kívánt felhasználni. Kulcsfontosságú megállapítás, hogy a katolikus egyház és a náci államhatalom között mindenfajta „modus
