Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 1. szám - RECENZIÓK - Jávor Miklós (ism.): Erwin Gatz: Die Katolische Kirche in Deutschland im 20. Jahrhundert
176 Egyháztörténeti Szemle XV/1 (2014) vivendire” irányuló kísérletet (például az 1933-as konkordátum) kizárólag tünékeny illúzióként értékelhetünk, hiszen a nácik újpogányságba hajló totalitárius faji alapú ideológiája a katolikus antropológiának minden tekintetben ellenpólusát képezte. Ily módon XI. Pius pápa az 1937. március 14-én kibocsájtott, egyedülálló módon, német nyelven írt Mit brennender Sorge kezdetű enciklikájában világegyházi részről is aggodalmát fejezte ki a német katolikusok sorsa iránt, ezen túlmenően pedig a náci rendszer és ideológia keresztényellenes voltáról alkotott jogos képet hivatalos katolikus állásponttá emelte. A szerző korrekt módon tisztázza, hogy ugyan a náci veszély felismerése ellenére sem bontakozott ki Németországban egy széleskörű és központilag szervezett, katolikus színezetű ellenállási mozgalom, azonban a katolikus egyházat megközelítőleg sem sikerült az evangélikus egyházhoz hasonló szinten a náci eszmék szolgálatába állítani, melynek szervezetét és hitéletét az állami megrendelésre létrehozott, „Német Keresztények” elnevezésű náci fedőszervezet irányította a nemzetiszocialista rezsim időszakában. A kronologikus rendben továbbhaladó ismertetés során a vesztes és kettéosztott Németország katolikus egyházának olyan sorskérdései képezik a vizsgálat tárgyát, mint a náci kérdés egyházon belüli lezárása, az egyházi élet, a katolikus kiadók és iskolahálózat háború utáni újjászervezése, a kommunista NDK és a katolikus egyház viszonya, valamint a második vatikáni zsinat hatása a Német Katolikus Egyházra. A hagyományos elemzési metóduson kívül eső üde színfoltként említendő meg, hogy külön fejezetben kap helyet a szekularizáció jelenségének vizsgálata, amely a háborús vereség kiheverése után rövid időn belül Európa legjelentősebb jóléti társadalmává váló Nyugat-Németországban teljesen új fénytörésbe helyezte egyház, állam és társadalom viszonyát, valamint a tradicionális katolikus világkép és életforma leépülését vagy gyökeres átalakulását is maga után vonta. Jelen (7.) fejezet a monográfiában unikális helyet tölt be, hiszen a többi fejezetre jellemző tényszerű, objektív és komplex történeti ismertetéssel szemben itt egy olyan modern és egyben elvont jelenségről van szó, amelynek elemzése szükségszerűen tág teret enged a szerző katolikus világnézetének kinyilvánítására. A mű talán egyetlen érezhető hiányosságaként felróható, hogy ezzel szemben a kommunista NDK és a Német Katolikus Egyház viszonyát a monográfia külön fejezetben nem tárgyalja, hanem az ötödik és a hatodik fejezetekbe beépítve, a témakör fontosságát és összetettségét ismerve meglepően leegyszerűsített, rövid és kissé sablonos formában mutatja be. Végső összegzésként azonban megállapítható, hogy Erwin Gatz műve a monográfia minden műfaji és szakmai kritériumának messzemenően megfelel, letisztult, tudományos igényességgel kialakított strukturáltsága és tartalma olyan komplex kitekintést tár elénk, amely még napjaink bőséges egyháztörténeti szakirodaimában is hiánypótlónak számít. (ism.: Jávor Miklós)
