Egyháztörténeti Szemle 15. (2014)
2014 / 1. szám - RECENZIÓK - Jávor Miklós (ism.): Erwin Gatz: Die Katolische Kirche in Deutschland im 20. Jahrhundert
174 Egyháztörténeti Szemle XV/1 (2014) során gyakorta használt intézményekre, országokra, pártokra vonatkozó rövidítések jegyzéke, továbbá a minden monográfia szerves részét képező név és tárgymutató is. A felépítés és a nyelvezet mellett a mű mélystruktúrájába hatolva elmondható, hogy a tárgyalási rész alapjellegének szintén egyik kiemelkedően fontos meghatározója a mű adatgazdag jellege. A bemutatás során az adott eseménnyel, személyekkel, intézményekkel kapcsolatos fontos évszámok, valamint szükséges esetén egy, a vizsgálandó korszakon kívül eső, utalás szintű rövid kitekintés sehol sem hiányozhat. E körbe tartozik továbbá az adatdús jelleget erősítő számszerűsítés is, azaz a kifejtés során megvilágított történelmi tényezők és az azokból levont konklúziók egzakt számadatokkal, statisztikai eredményekkel, százalékos kimutatásokkal történő alátámasztása. Az adott problémakörrel kapcsolatos pozitív vagy negatív irányú számbeli változásokat (például német katolikus hívek számának változása a huszadik század hajnalától az újraegyesült Németország időszakáig, a katolikusok számának csökkenése a pártállami NDK-ban stb.) egymással összevetve, legtöbbször konkrét számok formájában kapja kézhez az olvasó. A monografikus jelleg ellenére az olvasó figyelmét nem lan- kasztja a monotonitás, az olvasást mindvégig releváns, korhű idézetek teszik gördülékennyé, a művet pedig stilisztikailag színesebbé. Az olvasás során szembetűnő, hogy a szerző a monográfiát elsősorban az intézménytörténeti és prozopográfiai érdeklődést szem előtt tartva és az ezek köré csoportosuló problémákat priorizálva alakította ki a tematikai rendet. Ennek megfelelően sok szó esik a katolikus egyház vezetőinek és az aktuális állami- politikai kérdéseknek a viszonyáról, a század során számos formában felbukkanó egyházfinanszírozási kérdésekről, a különböző katolikus hitbuzgalmi és karitatív egyesületek egyházban és társadalomban betöltött szerepéről, tágabb értelemben a huszadik század során oly sok radikális változáson keresztülmenő német állam és Német Katolikus Egyház viszonyának szabályozási kísérleteiről és az ezek nyomán bekövetkezett változásokról. Kiemelt figyelmet érdemel annak ténye is, hogy a szerző minden esetben tisztázza az adott problémára vonatkozó világegyházi reakciókat, és annak a Német Katolikus Egyházra gyakorolt konkrét és áttétes hatásait is, amelyek legtöbb esetben nem álltak összhangban azokkal a szerepekkel, melyeket a wilhelmiánius és hitleri időkben a német katolicizmusnak állami részről szántak. A tematika ily módon történő kialakítása természetesen nem a véletlen műve, hiszen talán sehol az egyetemes egyháztörténet korszakait vizsgálva nem bukkanhatunk annyi ellentétre, harcra és „modus vivendit” célzó alkura és kiegyezésre, mint az 1871-es egyesítés után rohamtempóban a kontinentális és világpolitikai események és folyamatok egyik legfőbb alakító tényezőjévé váló Németország és a katolikus egyház viszonyrendszerében. Erwin Gatz elemzése során jól körvonalazódik, hogy a birodalommá válás útjára lépő egységes Németország létrejötte után a Német Katolikus Egyház rendkívül bonyolult, szorongatott helyzetbe került, hiszen helyzetét az új kihívásoknak megfelelően kellett stabilizálnia, anélkül, hogy társadalmi (és részben politikai) befolyását elveszítve az államegyházzá váló Német Evangélikus Egyházzal szemben alárendelt helyzetbe került volna. E tekintetben a Német Katolikus Egyház ténykedése az újsütetű Német Birodalomban sikertörténetként értékelhető, hiszen amellett, hogy ered
