Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ittzés Gábor: A Commentariustól a Liberig. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról
60 Egyháztörténeti Szemle XIV/1 (2013) egyház, miért van alávetve a keresztnek, miféle ítélet következik majd, és hogyan kell az élet helyreállítását várni.”55 A korábbi változatból ismerős történelmi példák egy-egy villanásra itt is feltűnnek, de tényleg csak jelzésértékűén. Az érvelés építőkövei tehát ismerősek a Commentariusböl, sőt itt-ott a korábbi változat szövegszerű visszhangja is kicsendül a Ltberből, összességében azonban nagyon jelentősek a változtatások. Ezek közül a legfontosabb, hogy új helyre került az egész szakasz. Az ismeretelméleti részből a lélek halhatatlanságának filozófiai bizonyítékai közé, és ez nem pusztán szerkezeti átcsoportosítást is jelent. Kétségtelen, hogy az érvelés belső logikája megmaradt (az isteni bizonyságok világosabbá teszik azt, amit az értelem maga is felismerhet), most azonban nem az örök életről általában, hanem konkrétan a lélek halhatatlanságáról van szó: a szakasz áthelyezése egyértelműen meghatározza ezt ez értelmezési keretet, s ezáltal azt a tartalmat, amelyre az eredeti - racionális - érv vonatkoztatható. A harmadik - Xenophóntól származó - érv szerint a gonoszokat gyötrő lelkiismeret-furdalás egyértelmű jele az elkövetkező ítéletnek, illetve büntetésnek. Ez Melanchthon értelmezésében általánosabb szinten a jó és a rossz megkülönböztetésének képességéről tanúskodik, ami hiábavaló volna, ha a felismert jó és gonosz végső soron nem nyerné el méltó jutalmát vagy büntetését. A Kürosz beszédéből56 57 átvett gondolat a Commentariusban is felbukkan, de ott csak később, az Arisztotelésszel foglalkozó harmadik szakaszban.5? Az átszerkesztés megint csak zökkenőmentesebhé teszi a gondolatmenetet. A korábbi változatban Arisztotelész első említéséhez a véleményét övező bizonytalanság beismerése kapcsolódik. Melanchthon így joggal érezhette szükségesnek, hogy megindokolja, miért is vonta be az érvelésbe. Ezt azzal oldotta meg, hogy hangsúlyozta: a józanabb gondolkodású emberek mindig is vallották a lélek halhatatlanságát, s erre bőven találhatnánk ókori példákat. Xenophón Küroszát így említi mint a potenciális felsorolás egyetlen konkrét elemét, majd visszatér Arisztotelészre. Ez a kicsit döcögős szerkezet kisimul a Liberben. A Xenophón-anyag mint önálló érvelési egység kerül be a gondolatmenetbe, s egyben elő is készíti Arisztotelész színre lépését. A harmadik érv hasonló a másodikhoz, de nem azonos vele. Az erkölcsi rend, illetve az ebben az életben büntetlenül maradt gonoszság mindkét esetben megköveteli, hogy az értelem felismerje egy halál utáni igazságszolgáltatás - és ezen keresztül a halál utáni lét - szükségszerűségét, a hangsúly azonban nem ugyanoda esik. A második típusú érvelés a jó és a rossz megkülönböztetése készségének implicit gyakorolására épít, míg a harmadik középpontjában ennek a képességnek a megléte áll. Melanchthon második érve az, hogy a túlvilági lét nélkül az erkölcsi elvárásaink végérvényesen kielégítetlenek maradnának. A harmadik érv szerint viszont a megfelelő erkölcsi rend nélkül értelmetlenek lennének ezek az elvárások. 55 CR. 13:177 = MSA. 3:370.21-23. 55 Kürosz nevelkedése. 8.7.6-28, kül. 18. 57 Commentarius. 314. p.