Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Ittzés Gábor: A Commentariustól a Liberig. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról
A Commentariustol a IJberig. Melanchthon a lélek halhatatlanságáról 61 Finom különbségeik ellenére mindkét okfejtés az etika - vagyis az értelem és a(z evangéliumtól megkülönböztetett) törvény - területére tartozik. „Hasznos, ha ezeket az érveket átgondoljuk, tudnunk kell azonban azt is, hogy az isteni kijelentéseket is szem előtt kell tartanunk.”s8 A második nagy szerkezeti egység végén ezzel Melanchthon visszakanyarodik a módszertani kezdőpontjára, a filozófiai vizsgálódás után ismét a tétel kinyilat- kozatáson alapuló igazolását jelöli meg elsődlegesnek. Bizonyos értelemben tehát az átdolgozás után is megtartja az emberi értelem és isteni reveláció kettősségét mint a megismerés lehetséges - egymást erősítő - módjait, de a szerkezeti átalakítás következtében ennek az érvényessége jelentősen beszűkül, és a Liberhen már csak a lélek halhatatlanságának kontextusában értelmezhető. * * * A fejezet utolsó egysége mindkét változatban a szorosabban vett Arisztote- lész-kommentár. Ahogy láttuk, a Commentariusb&n a filozófus megjelenését egy kis bizonytalanság övezi, és Melanchthon szükségét érzi néhány apologetikus megjegyzésnek rögtön az elején. Arisztotelész tárgyalásának ezek után mindössze tizenöt sort - négy mondatot - szentel, amelynek egyharmada szó szerinti (görög) idézet. Ráadásul még itt is nagyon körültekintően fogalmaz: „De hogy visszatérjek Arisztotelészre: bár fennmaradt könyveiben nem teljesen érthetően mondja el, miként vélekedik, és teljességében nem tárgyalja ezt a kérdést, tagadhatatlan, hogy maga is erre a véleményre hajlik”, ti. a lélek halhatatlanságára.8? Melanchthon óvatossága természetesen indokolt, talán nem is annyira Luther ismert Arisztotelész- kritikája miatt, hanem mert az Arisztotelész-értelmezés - nem legkevésbé éppen a lélekről szóló tanításával kapcsolatban - korántsem volt egységes már a skolasztika virágkorában sem.6» Ockham (1280 k.-i350 k.) a lélek halhatatlanságának tárgyalásakor például rövid úton kiírta a figyelembe veendő tekintélyek közül, mert álláspontja belső ellentmondásokkal terhes.* 60 61 Az 1553-as átdolgozás ezen a bevezetésen is nyomot hagyott. Visszautalva az előző részre - a halhatatlanság mellett szóló filozófiai érvekre - Melanchthon azzal a rutinfordulattal zárja a témát, hogy „hosszú lenne [...] felsorolni a filozófusok képzelődéseit”.62 Az elmarasztaló felhangot hordozó „képzelődések” (imaginationes) a racionális megközelítés implicit kritikája - de legalábbis korlátozott érvényének jelzése -, és ezt rögtön illusztrálja is 5® CR. 13:177 = MSA. 3:371.4-6. 5« Commentarius. 314-315. p. 60 A Heidelbergi disputáció 31. tételében Luther is magától értődőnek veszi, hogy Arisztotelész „tanítása szerint - az emberi lélek halandó”. LUTHER MÁRTON: Heidelbergi disputáció. Ford.: Nagybocskai Vilmos. Bp., 1999.15. p.; vő. WA. 1:355.6—7. 61 Vő. Frank, 1993. 358-359. p. A középkori és reneszánsz Arisztotelész-értelmezések történetéhez a már idézett Kristeller, Pluta és Wels fid. 1. sz. jegyz.) mellett pl.: MOJSISCH, BURKHARD: Zum Disput über die Unsterblichekeit der Seele in Mittelalter und Renaissance. In: Freiburger Zeitschrift für Philosophie und Theologie, 1982. 341-359. p.; PATER, Wim A. DE: Immortality: Its History in the West. Leuven, 1984. 62 CR. 13:177 = MSA. 3:371.8-9.
