Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)

2013 / 4. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Klestenitz Tibor: A katolikus sajtómozgalom Magyarországon, 1892-1932

Klestenitz Tibor: A katolikus sajtómozgalom Magyarországon, 1892-1932.

Bp., Complex, 2013. 310 old.

Kiváló és hézagpótló monográfia a fiatal történész két évvel ezelőtt megvédett doktori (PhD) disszertációjának könyv alakban történt megjelentetése. Témája nem szűkíthető le a mégoly tágan értelmezett egyháztörténetre, hiszen legalább olyan érdeklődéssel forgathatják a sajtótörténet iránt érdeklődők is. (Köszönhetően a média napjainkban átértékelődő és fokozódó fontossággal bíró szerepének, utóbbiak is egyre többen vannak.) De a századforduló és a Horthy-korszak politikatörténetének búvárai ugyanúgy hasznos kézikönyvnek tekinthetik, mint a társadalom- vagy a tágabban értelmezett művelődéstörténet kutatói.

E multidiszciplináris megközelítést a szerző címben is szereplő különös fogalomhasználata magyarázza: a „sajtómozgalom” kifejezés nem napjaink tudományos terminusa, a 19. század végén a katolikus egyháziak által indított, újságok alapítására, önálló sajtótermékek létrehozására irányuló tevékenységet (sokak szemében: missziót) joggal nevezték egykorúan is mozgalomnak. Valóban több is volt egyszerűen újabb lapok indításának szándékánál: a modern (illetve modernizálódó) világ meghatározó intézménye, a sajtó a 19. században a polgárosodás szócsövének, bázisának számított. Ellensúlyozására a konzervatív politikai, illetve a vallásos sajtó révén egyházi oldalon csak megkésve születtek reakciók, melyek szükségességére a liberális egyházpolitikai törvénykezés elemi erővel hívta fel a figyelmet az 1890-es évek közepén. (Nem függetlenül XIII. Leó pápaságának politikai irányvonalától.) A szerző is 1896-tól, a Katolikus írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete megalakulásától kezdi felfejteni a történet szerteágazó szálait, vagyis attól az időszaktól, amikor a katolikus sajtómozgalom intézményesüléséről beszélhetünk. A korszakzáró dátum (1932) szintén jól „védhető”, hiszen az Actio Catholica megalakulásával e sajtómozgalom belső életében jelentős átrendeződés ment végbe. A két időpont között egy politikai rendszer (egy joggal „régi világnak” nevezhető időszak) utolsó, s egy másik politikai rendszer, a Horthy-korszak első időszakával ismerkedhetünk meg, értelemszerűen a közöttük lezajlott 1918- 19-es rendszerváltásokkal együtt.

A szerző bevezető fejezeteit a forrásokat számba vevő, valamint módszertani fejtegetéseknek szentelte. A szokásosnál hosszabb terjedelmet bőven indokolja a dokumentumanyag rendkívüli heterogenitása, vagyis az a körülmény, hogy az egyházi, illetve állami iratőrző helyeken valóban csak imponáló alapossággal lehetett a nagy munkabírású kutatónak megtalálni a szükséges irategyütteseket. Klestenitz munkája alapos historiográfiai áttekintés, részletesen ismerteti és értékeli a 19. század végétől készült, témája szempontjából releváns szakirodalom valamennyi fontosabb tételét. Joggal hívja fel a figyelmet arra, hogy a polgárosodás korában a szekularizáció nem pusztán az elvallástalanodás, az egyházak társadalmi pozíció- vesztésének időszaka, hanem azzal párhuzamosan, az új egyházi-vallási magatartásformák, közéleti szerepvállalások formálódásának időszaka is. Utóbbi azért fontos, mert érthetővé teszi a katolikus sajtómozgalom színre lépésének elementáris erejét, a modernizációra adott egyházi válaszok elevenségét és társadalmi beágyazottságát. Egyház és hívek, egyház és tár