Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 4. szám - BESZÁMOLÓK - Tóth Krisztina: The Papacy and the Local Churches (16th-20th centuries)
The Papacy and the Local Churches (16th—20th centuries) 109 első éveire. Az előadó szemléletesen mutatta be, hogy a spanyol, francia és az olasz államokban miként vélekedtek a pápa, valamint az uralkodó jurisdictiójáról. A nagyobb átfogó jellegű előadást ismét két esettanulmány követte, a 17. századi cseh és magyar egyháztörténet egy-egy kiemelkedő mozzanatának elemzése. Alessandro Catalano a trienti dekerétumok cseh recepciójának ellentmondásaira mutatott rá. Miközben 1605-ben a prágai zsinaton kihirdették a trienti rendelkezéseket, s egyházi ügyekben ez jelentette az alapot az 1349-es Statuta Ernestina mellett, addig a helytartók nem ismerték el ezek határozatait. Bár 1627 alapvetően fordulatot hozott, a katolikus lett az egyetlen elismert vallás Csehországban, és az új alkotmányt is ekkor hirdették ki, de az egyháziak nem vehettek részt megalkotásában, továbbá a trienti dekrétumok hiányzó elfogadását se orvosolták. Az előadó arra a megállapításra jutott, hogy Csehországban a rekatolizáció lassúságának egyik fő oka, hogy míg az uralkodók egyre inkább centralizálni igyekeztek hatalmukat, addig az egyház a saját szerepének középkori megjelenítéséhez tért vissza - míg e között az elképzelés és a valóság között szakadék húzódott. Tusor Péter előadásában a magyar püspöki kar 1639-ben tetőző episzkopalista válságát elemezte. A püspöki kinevezések kérdését tárgyaló alapos bevezető után egy érdekes kérdésfelvetéssel kezdte előadását. Nevezetesen, hogy Francesco Ingoli, a Propaganda Fide kongregáció „alapítója” 1644-ben írt memoárjában a magyar püspökök vonatkozásában VIII. Orbán pápa idején a magyar püspökök „scisma”- kísérletét említette. Mi állhatott ennek hátterében? Tusor rámutatott, hogy Magyarország és a pápaság viszonya Pázmány 1632-es legációja után romlott meg, s 1633 után Lósy prímáson kívül egy magyar püspök se tudta megszerezni kinevezési bulláját a Kúriától. A válság 1639-ben tetőzött, amikor a magyar püspöki kar szeptember 25-én Lósy Imre utasítására illetve III. Ferdinánd engedélyével és támogatásával összegyűlt Nagyszombatban a helyzet megvitatására. Meggyőződésük szerint az „institutio canonica” eredetileg az egyházszervező uralkodót illette, csak királyi kegyből engedte át a pápának. Bár ezek a korai episzkopalista tendenciák hosszabb távon nem folytatódtak, rövid távon VIII. Orbán engedményekre kényszerült a király által kinevezett püspökök megerősítése és az annáták tekintetében. A második szekció végén Esther Jiménez hozzászólása nyomán érdekes vita bontakozott ki VIII. Orbán spanyol és francia politikájáról. Silvano Giordano véleménye szerint VIII. Orbán kezdetben meg akarta őrizni az európai egyensúlyt, így épp annyira volt spanyolbarát, mint franciabarát. Majd pedig a spanyol politikával szemben foglalt állást, mivel nem értett egyet a Habsburg hegemonikus törekvésekkel. A kérdéshez Alain Tallon, Alexander Koller és Massimo Carlo Giannini is hozzászólt. A másik felvetés Catalanoé volt, aki csehországi tapasztalatai alapján megállapította, hogy ott az egyháznagyok a nemesség tagjai, de általában külföldiek, míg Magyarországon helyiek voltak - feltételezése szerint e körülménynek meghatározó szerepe lehetett. Tusor Péter megerősítette ezt az észrevételt, hozzátéve, hogy mivel a régi alkotmány
