Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 4. szám - BESZÁMOLÓK - Tóth Krisztina: The Papacy and the Local Churches (16th-20th centuries)
108 Egyháztörténeti Szemle XIV/4 (2013) 1607 között Girolamo Portia, aki ez alatt az idő alatt egyedülálló módon bizalmas viszonyt épített ki Ferdinánd főherceggel, illetve annak édesanyjával, Maria Anna bajor hercegnővel. Ezzel párhuzamosan a firenzei Mediciekkel is tartotta a kapcsolatot. Portia magánlevéltára és a gráci nunciatúra iratainak nagy része megsemmisült, csak négy kötet maradt fenn a firenzei Bibliotheca Nazionale Centraléban, három a nunciatúra levéltárában, egy pedig magánlevéltárban. A Vatikáni Titkos Levéltárban találhatók például a velencei nunciushoz, Offredo Offredihez, vagy a két bíboros neposhoz, Cinzio és Pietro Aldobrandinihez írt levelei. Az előadó ezek jelentőségét, a belőlük leszűrhető információkat méltatta. A szekció utolsó előadója, Antonio Menniti-Ippolito egy komplexebb témát választott: a nemzeti egyházak és a pápaság kapcsolatáról beszélt az újkorban vatikáni források alapján számos idézettel megtűzdelve. Különös figyelmet fordított az olasz államok és a Szentszék kapcsolatának bemutatására, amit Ludwig von Pastor az olasz államok cezaropapizmusának nevezett, illetve rámutatott a pápai hatalom gyengülésére, többek között a Frankfurtba II. József római királlyá koronázására Niccolö Oddit kísérő Garampi naplóján és Giacomo Oddi 1741-es levelén keresztül, melyben nyíltan arról panaszkodott a pápának, hogy közel 40 évnyi szolgálata után sem került fel a bíborosjelöltek listájára. Végül a helyi egyházak sajátosságait hangsúlyozta, példákkal illusztrálva kapcsolatukat a Szentszékkel, rámutatva a római akaratot képviselő nunciusok szerepére. A szekció végén élénk eszmecsere bontakozott ki a nunciusok és a kongregációk kapcsolattartásának módjáról, lehetőségeiről. Míg Alexander Koller nem találkozott kutatásai során direkt levélváltásokkal a 16. század második felének vonatkozásában, s Benedetta Albani a spanyol kolóniák kutatása kapcsán szerzett tapasztalatait osztotta meg, addig például Tusor Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a nuncius közvetlen kapcsolatot tartott fenn az Apostoli Datáriával a benefícium- adományozások illetve pápai megerősítések révén, de a vonatkozó iratanyag egyelőre rendezetlen. További észrevétele volt, hogy a 16. században nem beszélhetünk bíboros államtitkárokról, amely véleményt Silvano Giordano is osztotta. A kérdések sorát Giovanni Pizzorusso zárta, aki arra volt kíváncsi, miért pont Firenzével alakult ki ilyen szoros kapcsolata Portiának. Zingerle válaszában rámutatott, hogy ennek oka nem ismert, talán pénzügyi szempont állhatott a háttérben, Matteo Sanfilippo pedig hozzátette, hogy a levelezésből mindkét fél profitált. Rövid szünetet követően a 17. század 2. felében a Szentszék egyensúlykeresésével folytatta az előadások sorát Silvano Giordano. Mondandójának középpontjában a pápaságról alkotott kép formálódása állt a 17. században: hogyan tolódott el a hangsúly a „Padre Commune” szereptől a hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen tanító és legfőbb bíró szerepre. Mindennek a történelmi, politikai, jogi hátterét tárta fel. VIII. Orbán pápa már nem volt abban a helyzetben, hogy az új európai rend koordinátáit meghatározza, a pápaság a perifériára került, mivel a Habsburg hegemón törekvések támogatása helyett a katolicizmus európai pozíciójának megőrzésére a francia-bajor szövetséget támogatta. Ennek megfelelően a Kúriában is megnőtt a francia jelenlét a 17. század
