Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - TANULMÁNY - Kádár Zsófia: A pozsonyi jezsuita kollégium Mária-társulatának könyvkiadása és könyvterjesztése
28 Egyháztörténeti Szemle XIV/1 (2013) quotidianus animaev al (i72id) együtt - a syntaxistáknak és a grammatistáknak adták, a rhetoricai és poeticái osztályok tanulói Bidermann már említett könyvét (1721b) kapták.182 183 184 * Talán az 1721-es kézikönyvvel azonos kiadást takar az 1722-ben említett manuale, mert ebben az esztendőben a diákoknak csak egy része kapta, azok, akiknek még nem volt meg (i722a=i72ic?).l83 Egy alkalommal a kongregáció pártfogó urainak és a nemesebb diákoknak (1710b), egyszer pedig a kanonokoknak osztott kötet (1717b) címe az albumban üresen maradt, azonosításuk így semmiképp sem lehetséges. A bejegyzés hiányosságának az lehetett az oka, hogy vagy nem volt egyértelmű, mit adhatnak az említett személyeknek, vagy a bejegyzés készítésénél később derült ki, esetleg a kongregáció történetírója nem emlékezett a címekre. Ez 1710-ben, amikor összesen ötféle xeniumot osztottak, nem zárható ki, de az is elképzelhető, hogy jobb híján mégis azokból a kötetekből kaptak az urak és az előkelő diákok, illetve a kanonokok, amelyeket a társulat más tagjainak is szántak. 1717-ben például a diákoknak osztott Calendarium Marianum (1717a) akár a kanonokoknak is alkalmas ajándék lehetett. Szintén érdekes az album 1722. évi bejegyzése. Eszerint ugyanis az az évben osztott két kötet (Manuale sodalium 1722a, Kempis 1722b) elégedetlenséget váltott ki a külsős urak körében. A rektor akarata szerint abban az évben mindenki a Manualét kapta ajándékba, csak azoknak adtak Kempis köteteket, akiknek az említett kézikönyv már megvolt. Ez a diák tagok és az urak között különbséget nem tevő eljárás sértésként tűnt fel a pártfogók között, amit a kongregáció azzal próbált elsimítani, hogy az említett xeniumköteteket a tituláris ünnep előtt a diákokkal küldte el az előkelőkhöz, akik számára díszesebben beköttette a könyveket.1®4 A társulat xeniumosztási gyakorlata t. Kiknek mit osztottak? A hazai viszonylatban eddig alig vizsgált xeniumosztási gyakorlat a jezsuita kollégiumok és társulatok művelődési, vallási, társadalmi hatásának egyik legfontosabb tényezője. A társulat első négy évtizedéről, azaz a xeniumosztás gyakorlatának kialakulásáról és kezdeteiről - legalábbis az album alapján - semmit sem mondhatunk. (Ebből az időszakból Knapp lajstroma sem tüntet fel társulati kiadványt.) A vonatkozó első, 1677. évi bejegyzés egy már kialakult szokásként említi, hogy „mindenkinek” könyvet osztottak, ami a kongregációra nézve hálás dolog volt, és a tagok nagyobb elköteleződését szolgálta.1®51678-ban részletezik először a megajándékozottak körét: „a tagok és újoncok, valamint a kanonok és más külsős urak között, akiknek akkoriban havi ajándékokat adtak” osztották ki a könyveket.186 Legközelebb majd harminc év kihagyás után, 1706-ban tűnik l8a Az album vonatkozó oldalaira ld. a táblázat „föl.” oszlopát! 183 vö. Album, 144V. 184 Az album vonatkozó oldalaira ld. a táblázat „föl.” oszlopát! ‘*5 Album, 93v. 186 „[•■•] sodalibus et tyronibus, item dominis canonicis et aliis externis dominis, quibus tunc sancti menstrui ferebantur” Album, 97c