Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 2. szám - SUMMARIES IN ENGLISH - Petrás Éva: The Social Teaching and the Social Question - The Reception of the Catholic Social Teaching among the Hungarian Catholic Intelligentsia, 1931-1944
Recenziók 99 családból, sógornője a Pázmándy családból származott. A Torkosok szerteágazó kapcsolatrendszerét bizonyítja az is, hogy maga Jakab Sárospatakon, később pedig külföldön, Svájcban tanulhatott. Torkos Jakab tehát püspökségét nem kis mértékben köszönhette tősgyökeres református családi hátterének, és az ebből fakadó neveltetésnek, bár az is igaz, hogy a família tényleges társadalmi felemelkedése Jakab püspökké választásával kezdődött meg. A genealógiát Torkos életútja követi (14-15. p.), gyermekkori tanulmányaival kezdve, az egyetemein és püspökké választásán át egészen haláláig. A püspökválasztás különösen is érdekes rész, „betekintést enged a kulisszák mögé”. Torkos a püspöki címét elsősorban nem a reformátusoknál megszokott demokratikus választásoknak köszönhette, hanem Kenessey István egyházmegyei főgondnoknak, királyi tanácsosnak. Az ő hathatós közbenjárására az első fordulóban abszolút többséggel megválasztott Komáromi Sülye Pál nem vállalta el a szuperintendensséget, s így kaphatta meg a második fordulóban a szavazatok alig több mint 50%-át a mindössze 34 éves pápai másodlelkész, Torkos Jakab. Megválasztatásának célja egyértelmű: fiatal, energikus, egyházáért a konfliktust is vállaló püspökre volt szükség. Munkásságának bemutatása során (16-30. p.) a szerzők különválasztják Torkos egyházkormányzati és lelkipásztori tevékenységét. Ebben a részben ismerhetjük meg az egyházlátogatás egyházpolitikai és társadalmi hátterét. Itt derül ki, hogy Torkos saját vizitációját Padányi Bíró Márton veszprémi püspök túlkapásaira válaszul szervezte meg. Ezek a bizonyos túlkapások azt jelentették, hogy amikor a katolikus püspök a Carolina Resolutio által biztosított joga alapján a protestáns gyülekezetekben is hajtott végre vizitációt, jogkörét túllépve igyekezett körmönfont keresztkérdésekkel a lelkészek felkészületlenségét bebizonyítani. Padányiról érdemes azt is megemlíteni, hogy maga is református családba született, s csak később tért katolikus hitre. Mint újdonsült katolikus, nagy hévvel vetette bele magát az eretnekség elleni küzdelembe. Ekkorra viszont már véget ért a 17. századi nagy ellenreformáció korszaka, s ezért az 1750-ben megírt Enchiridion című munkáját, amelyben jogi természetű érvekkel próbálta bizonyítani a protestantizmus magyarországi létjogosulatlanságát, Mária Terézia betiltatta. Egy külön alfejezet (22-26. p.) bemutatja azt is, hogy Torkos milyen eszközökkel próbálta fellendíteni a Dunántúli Egyházkerület életét, például az egyre gyakrabban összehívott (1760-tól évente, ld. 26. p.) kerületi közgyűléseken, melyekről rendszeres jegyzőkönyvet vezettetett, és amelyeken fontos egyházkormányzati döntéseket hoztak (Pl. elrendelték, hogy mindegyik egyházmegyének legyen saját pénztárosa, ld. 22. p.). Egyházszervezői munkássága mellett Torkos Jakab a kerületében nagy figyelmet fordított a lelki élet szervezésére is. Rendszeres bibliaolvasásra buzdított, szorgalmazta az egységes ágenda bevezetését, illetve kötelező böjtöt rendelt el az úrvacsorái istentiszteletek előtt. A tanulmány kitér Torkos Jakab prédikátori tevékenységére is, amelyről három prédikációs könyv is tanúskodik, de ezen kívül maradtak fenn a püspök által verses és prózai formában írt könyörgések és imádságok is. A tanulmány jelentősebb része (31-84. p.) az egyházlátogatás lefolyásával, illetve az egyházlátogatási jegyzőkönyv elemzésével foglalkozik. A
