Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)

2013 / 2. szám - SUMMARIES IN ENGLISH - Petrás Éva: The Social Teaching and the Social Question - The Reception of the Catholic Social Teaching among the Hungarian Catholic Intelligentsia, 1931-1944

100

Egyháztörténeti Szemle XIV/2 (2013)

szerzők megismertetik az olvasót a meglátogatott gyülekezetek sorrendjével, azaz Torkos Jakab útvonalával (egyes települések egyfajta gyülekező- helynek számítottak, ahová több gyülekezet küldöttséget is menesztett, így Torkos összesen 52 gyülekezet állapotát tudta felmérni, ld. 32-33. p.), és persze azokkal a nehézségekkel is, amelyeket Padányi püspök igyekezett a vizitálók útjába gördíteni. Ezt követően, még mielőtt elkezdődne részletes értelmezése, a szerzők felvázolják a jegyzőkönyv felépítését, ismertetik a négy kérdéscsoportot (összesen 31 kérdést tettek fel ellentétben a tanulmányban szereplő 32-vel) és a feltett kérdések jellegét (a hívektől érdeklődtek a lelkész alkalmassága felől, a lelkésztől a hívek vallásossága felől, a gyülekezet jogállása és birtokosai felől stb.), illetve felhívják a figyelmet a kérdések két alapvető hiányosságára (36-37. p.). Egy sem vonatkozik ugyanis a katolikusokra, amire a tanulmány az ellenreformáció keltette óvatosságot jelöli meg okként, illetve nem kérdeznek rá a presbitériumra, pedig az a református egyház alapintézménye (37. p.). A felmérés jegyzőkönyvét vezető jegyzők ugyanis mindössze néhány gyülekezet mellé vetettek oda, látszólag a presbitériummal kapcsolatban, két szót: „presbyterium publicaltatic”. A szerzők megvizsgálva ezek jelentését, megmagyarázzák (s ezzel megcáfolják egy korábban már ezzel a kérdéssel foglalkozó kutató következtetéseit), hogy ez a „kifejezés nem a helyi gyülekezet világi vezető testületét alkotó tagok nevének kihirdetését jelenti, hanem az egyházkerület javára történő gyűjtés kihirdetésére vonatkozik”. (50. p.) S hogy a presbitériumot mint a gyülekezet vezetőségi testületét miért nem említi a jegyzőkönyv? Ennek az az egyszerű oka, hogy akkoriban csak a legnagyobb gyülekezetek rendelkeztek állandó presbitériummal, s ahol létezett is (például Pápán), nem úgy hívták.

A jegyzőkönyv felépítésének bemutatása után következik a tudományos forráselemzéshez elengedhetetlenül szükséges rész: a látogatás során keletkezett adatok csoportosítása, szemléltető táblázatokba rendezése és az általános adatértelmezés (37-43. p.). Ezután a szerzők rátérnek a jegyzőkönyvben található információk feltárása során felvetődő specifikusabb problémák megválaszolására (44-80. p.), felvázolják a korabeli egyházközségek szervezettségét (44-45. p.), illetve itt fejtik ki a fentebb már említett kérdést, vagyis a presbitérium problémáját (46-50. p.) is. Szintén ebben a fejezetben tárják fel a lelkészek helyzetét (51-54. p.) aszerint, hogy milyen helyet töltöttek be a közösség életében, mennyire voltak képzettek, illetve mennyire éltek lelkészhez illő életet. Hasonló elemzésnek vetik alá a tanítókat is (54-56. p.): kiderül, hogy Belső-Somogy egyházmegyében volt belőlük a legkevesebb. A tanulmány külön kitér az egyházfegyelem kérdésére (56-58. p.), Torkos ugyanis nagy gondot fordított arra, hogy látogatása során pótolja a prédikátorok és a tanítók fizetési hátralékát, illetve hogy megfeddje a munkájukat rosszul végző tanítókat és prédikátorokat. Ezután a szerzők a korabeli ágendahasználatot mutatják be. Ebből kiderül, hogy a lelkipásztorok viszonylag jól el voltak látva a munkájukhoz szükséges segédkönyvekkel, sőt még azt is megtudjuk, hogy milyen könyveket használtak. (58-79. p. Ez utóbbi akár a ma szolgáló lelkészek számára is nagy segítség lehet.) A fejezetet a jegyzőkönyv más vallásúakra vonatkozó adatainak vizsgálata zárja (79-80. p.). A tanulmány végén a szerzők további kutatási lehetőségekre hívják fel a figyelmet, majd egy részletes kutatástörténeti összefoglalóban (81-84. p.) felsorolják azokat a tudományos mun-