Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sági György: Egy katolikus főpap vívódásai: Hamvas Endre csanádi püspök és az államhatalom, 1961-1964
70 Egyháztörténeti Szemle XIV/2 (2013) addig október 3-án már a püspök kongresszuson volt felszólalásáról emlékezett meg, amit maga Hamvas is sikeresnek nevezett. Addig azonban sok időnek kellett még eltelnie, amíg sikerült meggyőzni Hamvast, hogy mindenképpen vegyen részt az eseményen. Ebben az időben, mint a keleti blokk államaiban általában, az egyházakban két irányzat volt, így hazánkban is. Az egyik a kommunista rezsim által reakciósnak ítélt és maradi, a másik pedig az államhű „haladó” papságot tömörítő (általában békepapi) vonal. Természetesen az irányzatokon belül is többféle árnyalat mutatkozott, akár személyenként is változhatott, hogy ki milyen mértékben hajlandó együttműködni vagy éppen nem együttműködni az ateista állammal. Az ellenálló papságon belül külön meg is különböztethető passzív és aktív rezisztencia. Mivel most a kommunista Rátkai János jelentéseit elemzem, aki államhű és „reakciós” papokról ír, így külön nem térek ki arra, hogy milyen véleménye volt a passzív és aktív ellenállóknak. Erre a vizsgált források alapján nem is tudnék, így csak a két csoportot, az állammal együttműködőt és ellenállót említem írásomban. Előbbiek nem minden országban - Romániában országon belül sem Márton Áron erdélyi püspöknek köszönhetően — rendelkeztek azonosan nagy befolyással, Csehszlovákia és hazánk kivételnek számított, itt még reprezentációs feladatokat is kaptak az államtól.28 Mint tudvalevő, például Beresztóczy Miklós még az Országgyűlés alelnöki tisztjét is betöltötte 1961 és 1973 között, vagy például Josef Plojhar csehszlovák egészségügyi miniszter volt 1948 és 1968 között.29 E két főcsapás mezsgyéjén volt kénytelen tehát lavírozni Hamvas Endre Csanádi püspök, a Magyar Katolikus Egyház az idő szerinti feje. Egy főpásztornak ilyen esetben nagy megpróbáltatásokon kellett átmennie, ha meg akart felelni mindenkinek. Hamvas mint püspök igyekezett az Egyház érdekeit - amennyire csak lehetséges volt - szem előtt tartani; mint állampolgár pedig az államnak is — amennyire még lelkiismerete megengedte — engedelmeskedni, ha annak egyes egyházellenes intézkedéseivel - csakúgy, mint Grősz korábban - nem is értett egyet, mégis enyhébben szólalt fel kalocsai elnök-elődjéhez képest. Röviden, a konfliktus-kerülésre helyezte a hangsúlyt a püspöki karon belül a korábban már említett Czapik-féle modus vivendire törekedve. Rátkai a püspök Moszkvába történő kiutazása körüli ingadozását a főpap korábban már említett határozatlanságában látta. Annak érdekében, hogy rávegyék a békekongresszuson való megjelenésre, hogy meggyőzzék, Prantner József az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is felkereste Szegeden Hamvast, majd Várkonyi kalocsai főkáptalani helynök is járt nála. Nem sokkal az utóbbi pappal történt megbeszélése után az utazással 28 Gárdonyi Máté: Túlélés - együttműködés - ellenállás. A katolikus egyház stratégiái a „népi demokráciában”. In: Csapdában. Tanulmányok a katolikus egyház történetéből, 1945-1989. Szerk.: Bánkuti Gábor - Gyarmati György. Bp., 2010. 31-42. P-, 37- P29 Beresztóczy Miklós 1939-től politikus, 1950-ben esztergomi főkáptalani helynök, majd 1951-1956-ig általános helynök. 1957 és 1973 között országgyűlési képviselő, amiért ki is volt közösítve. Josef Plojhar „csehszlovák” békepap, 1945-től politikus. A csehszlovák parlament tagja 1948-1960-ig, majd 1976-tól 1981-ben bekövetkezett haláláig. Beran érsek, majd XII. Pius kiközösítéssel sújtotta.
