Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Sándor Károly: Benkő István és a Tanácsköztársaság
Benkő István és a Tanácsköztársaság 41 A keresztyén Istenfogalmat pedig az jellemzi, hogy az az Isten, akit az Úr Jézus Krisztus megmutatott nékünk egy személyben Eszmény, Atya és Megváltó. Eszmény, a legfőbb eszmény azért, mert benne minden emberi erény tökéletes megvalósulását látjuk, akiben a bölcsesség, igazság, jóság, hatalom és szeretet fénye egyetlen izzó pontba koncentrálódik. Eszmény, a legfőbb eszmény azért, mert minden komoly keresztyén ábrándja az, hogy egykor a fejlődés csúcspontján hasonló lehessen Őhozzá. Ezt a vakmerő gondolatot Krisztus világosan csengő szavakban fejezte ki: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok.”60 és ezzel az emberi, egyéni fejlődés számára olyan eszményi célpontot tűzött ki, mely minden értelmet felülhalad. Hogy Isten Atyánk nekünk, ez azt jelenti, hogy gyermekei vagyunk neki, tehát valami ősi, szent rokoni kapocs fűz össze vele, az, amit az ember teremtésénél olvasunk, hogy lelkünket a saját leikéből adta. Azt jelenti, hogy az emberi természet, bármenyire romlott, mélyre bukott is, mégis fejlődésre, az Isten felé való fejlődésre képes. És hogy az Isten megváltó Isten, ez mit jelent mást, ha nem azt, hogy Isten maga állandóan munkál azon, hogy a lesüllyedt, a mélyre bukott embert felemelje, mai nyomorult helyzetének, romlott természetének hálóiból kiszabadítsa, tehát hogy Isten az emberi fejlődés, az evolúció hatalmas mozgatója. A keresztyén Istenfogalom szerint, tehát Isten eszmény, Atya és Megváltó, - vagy más szavakkal: Ő a cél, de olyan cél, mely velünk rokon s mely az emancipáló fejlesztő erőt is képviseli. - Milyen más ez ugyebár, mint a pogány Istenek hideg, elzárkózó kényurasága! Az ember sorsa nem a sivár, stagnáló rabszolgaság, hanem a fejlődés, átalakulás, „dicsőségről dicsőségre.” A pogány vallásos emberfogalmát általában ezzel a szóval lehetne legjobban jellemzi: heterogenitás. Ami alatt azt értem, hogy a pogány vallások legtöbbje az embert osztályonként különnemű lénynek fogja fel. Annyira különneműeknek, hogy egyik kasztból, vagy társadalmi osztályból a másikba átlépni lehetetlen, mert a kasztok nem csak társadalmilag, hanem mintegy biológiailag is felette állnak egymásnak. A hindu brahman, katona, földműves és páriák kölcsönösen annyira különbözik egyik a másiktól, mint az ember az állattól. A földműves a páriával szemben felsőbbrendű ember, aki még azt sem tűri el, hogy a másiknak az árnyéka reá essék, mert már ez is megfertőzheti, ez is mintegy az alacsonyabb természet fertőző erejével megronthatja. Ezzel szemben azt az emberfogalmat, amit az Úr Jézus Krisztus hozott, jellemzi a homogenitás, az embertestvériség. Mikor Krisztus azt a parancsot adta, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat,61 ezzel megállapította azt a tényt, hogy engem az embertársamhoz sokkal erősebb fonalak fűznek, mint gondoljuk. Valami mély egység van az emberek között úgy, hogy embertársamat szeretni annyi, mint önmagamat szeretni, s ha önmagamat jobban szerethetem, mint embertársamat, ezzel rosszat teszek saját magamnak is. Ez a keresztyén testvériség, a szeretet törvénye, mely nem ismer el semmiféle korlátot és semmi féle akadályt, még magát a bűnt sem, mert még a bűn felett is győzedelmeskedik. Nem ismer el osztályokat az 6o 61 Mt 5,48. Ez két bibliai helyre is utalhat: Mk 12, 29-31. ill. Gal 5,14.
