Egyháztörténeti Szemle 14. (2013)
2013 / 1. szám - RECENZIÓK - Tóth Krisztián: Rizzi, Filippo: Quelli che fecero il Concilio. Interviste e testimonianze
Recenziók 123 mind a Movimento per la Chiesa dei poveriről értékes gondolatokat oszt meg az olvasóval. Úgy véli, hogy a nagy zsinati gondolatokból még több megvalósításra vár. Például: a hierarchia elsőbbsége az Egyházban megmaradt, s még mindig tartja magát az a meggyőződés, hogy a világ van az Egyházért és nem fordítva. A gyakorlatba átültetés felé tett lépésnek értékeli XVI. Benedek pápa 2007-es határozatát arról, hogy a keresztség nélkül elhunyt gyermekek is üdvözülhetnek és 2011-es gesztusát, hogy az Assisi béketalálkozóra meghívta a nemhívők képviselőit is. A másik, kötetben megszólaltatott zsinati atyát, Canestrit 1961-ben nevezte ki Róma segédpüspökévé a pápa. Szerinte az 1959-1960-as római zsinat jó útravalót, termékeny talajt adott a zsinatnak. Ő maga különösen két dokumentum elkészüléséhez járult tevékenyen hozzá: a Dignitatis humanae hoz és az Unitatis red in tegra dóhoz. Külön megemlíti a kelet-európai egyházakat, akik a saját bőrükön tapasztalhatták a vallás szabad gyakorlásának hiányát. Szerinte a zsinat sikerének próbája az, hogy a határozatokat mennyire ültetik át a gyakorlatba. Ő mindenesetre saját egyházmegyéjében, illetve későbbi egyházmegyéjében az első lépéseket megtette efelé. A zsinati atyák után egy olyan csoport három képviselőjét szólaltatja meg Rizzi, akik - ha nagyrészt nem is lehettek ott az üléseken — nagy számban követték nyomon a zsinati aula eseményeit; a jelentősebb napilapok újságíróit, vezetőit. Raniero la Valle-t a bolognai L’Avvenire d’Italia akkori igazgatóját, Ettore Masina-t, a milánói II Giomo akkori tudósítóját, illetve Benny Lai-t, Siri genovai érsek bizalmasát, az II Giornale akkori újságíróját. La Valle és Masina többek között felidézik a tudósítás kezdeti nehézségeit, s a Szentszék Sajtóirodájának születését, ami a második ülésszaktól kezdve egy sokkal intenzívebb és mélyebb tájékoztatást tett lehetővé. Olyan témákat érinthettek, amik azelőtt tabunak számítottak, például a kollegialitást. Persze ez egyben sok kihívást is jelentett, hiszen mindenki számára érthető módon kellett a legkülönfélébb témákat, bonyolult teológiai fejtegetéseket kommunikálni. La Valle azt is megjegyzi, hogy a zsinati atyáknak is ők nyújtották a zsinati munka szintézisét, hiszen napilapjukból tájékozódhattak azokról a beszélgetésekről, melyeken nem vettek részt, illetve ha latinul kevéssé tudtak, akkor a megértéshez kiváló alapot kaphattak. Ettore Masinával készült interjúban figyelemreméltó az „extra aulam” találkozások felelevenítése, hiszen például éjjel 11-től házában fogadta a teológusokat, újságírókat és laikusokat. Ezek említése, tekintve, hogy nem eléggé tanulmányozottak, a történészeknek kiváló kutatási terepet kínál. Benny Lai - Siri bizalmasaként talán nem meglepő módon - kollégáival ellentétben a konzervatív irányzat sikeréért szorított. Visszaemlékezésében a genovai érseket jó humorérzékkel megáldott, de a hagyományos értékekhez és tradíciókhoz ragaszkodó emberként tünteti fel, aki számára nagy csapást jelentettek a vallásszabadságról, illetve a latin nyelv elhagyásáról szóló határozatok. A vasfüggönyön túliak helyzetéért is aggódott, ezért hiányolta a kommunizmus elítélését. Ugyanakkor az Egyház engedelmes fiaként teljességében elfogadta a zsinatot. A kötetet két szakértő visszaemlékezése zárja, az egyikük, Giovanni Coppa, aki latinistaként a megfogalmazott szövegek formába öntésében vett részt, másikuk Paolo Molinari, aki a De Ecclesia konstitúció VII. fejezetének kidolgozásához járult hozzá. Egy latinista megszólaltatása úgy vélem, a szerző részéről tudatos lehetett. Az interjúból világosan kirajzoló
