Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Tokics Imre: Egyházügyi, vallásszabadsági tudományos konferencia.
Egyházügyi, vallásszabadsági tudományos konferencia 95 tartalmaznak: .Amennyiben mind a társadalomban, mind a vallásban uralkodóvá válna a demokrácia agonisztikus modellje, akkor csökkenne a totális kirekesztés lehetősége, jobban ipegvalósulhatna a vallásszabadság, az állam és az egyházak erőteljesebben összpontosíthatnának a közjóval kapcsolatos értékeikre. Ez pedig kihívás a társadalom és a vallás intézményei számára, a polgárok és a hívek számára egyaránt.” Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem oktatója Egyházak és egyházügyi törvények Magyarországon, 1791-2011 címmel tartotta meg igen érdekes és tartalmas előadását, mivel a több mint két évszázados törvényhozást kísérte végig az előadó, melyben a kisebbség és többség egyházi struktúrája szembeötlő módon jelent meg. Rámutatott arra, hogy az 1895. évi XLIII. te. „a vallás szabad gyakorlásáról” valószínűleg a legjelentősebb hazai törvény a vallásszabadság területén. „Utóbbi talán a legnagyobb jelentőségű és hatású az eddigi magyarországi átfogó vallásügyi törvények közül. Először is deklarálta a teljes vallásszabadságot (a közrend és közerkölcsiség feltételei között mindenki olyan tanítást hirdet, illetve követ, amilyet akar); kimondta, hogy az egyházi hovatartozás teljes mértékben független az állampolgári kötelezettségektől (ez lényegében az állam-egyház elválasztásának felelt meg); megteremtette a felekezeten kívüli státus lehetőségét, vagyis valamely bevett vagy elismert egyházból való kilépés (továbbá az átlépés) szabadságát, és a mi szempontunkból a legnagyobb jelentőségű: először biztosított jogi lehetőséget a szervezetten megalakulni kívánó új vallásfelekezetek számára. (Deklarálva a »bevett« és a »törvényesen elismert« vallásfelekezetek közötti különbséget. Utóbbit lényegében »ugródeszkaként« kínálta az akkor még jogi státussal nem rendelkező kisegyhá- zak számára.)” Fazekas Csaba rámutatott arra, hogy az 1990. évi IV. törvény a vallásszabadság bővítésének irányába hatott, a „történelmi” egyházak pedig „társutasként”, de támogatták a törvény megalkotását, abban a szekuláris törvényhozó és végrehajtó hatalom kezdeményezése és befolyása volt döntő. A 2011. évi C. törvény pedig a vallásszabadság szűkítése irányába fejt ki jogi hatást. A „történelmi”, illetve politikai döntéssel közéjük beemelt privilegizált egyházak határozottan támogatták a törvény megalkotását, sőt, szempontjaik, érdekeik döntőnek bizonyultak a törvény megalkotásának és alkalmazásának folyamatában. Köbel Szilvia Egyhcizak, vallásfelekezetek törvényes elismerése 1988/89-ben Magyarországon témában tartott előadást. Rámutatott arra, hogy a pártállam idején milyen bonyolult volt az egyházi elismertetés folyamata: ,A vallási közösségek jogi helyzetének kérdésén keresztül érthetővé válik, hogy miért volt olyan nagy igény a rendszerváltáskor a politikai alkuk helyett a kiszámítható jogi feltételek szerint elnyerhető egyházi jogi státusra, mely politikai döntésektől független, bírósági aktussal szerezhető meg. Ez tükröződött a lelkiismereti- és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvénynek az egyházak nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályaiban.” Szécsi József vallásfilozófus a II. Vatikáni Zsinat Declaratio de libertate religiosa című, a vallásszabadságról szóló nyilatkozatát elemezve a következőket állapította meg: „Minden államhatalomnak a lényegéhez tartozó kötelessége, hogy az ember sérthetetlen jogait védelmezze és erősítse. A polgári hatalomnak tehát igazságos törvényekkel és más alkalmas eszközökkel vállalnia és biztosítania kell minden polgára vallásszabadságának
