Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Tokics Imre: Egyházügyi, vallásszabadsági tudományos konferencia.
94 Egyháztörténeti Szemle X11I/1 (2012) másodrendűvé fokoztatnak le), megalapozott véleményt arról, hogy a vallásszabadság korlátozása bekövetkezett-e, és ha igen, a korlátozás elfogadható-e, csak a felmerülő konkrét kérdések tartalmi vizsgálata nyomán fo- galmazható-e meg?” Ezekre a kérdésekre a jövő gyakorlata adja majd meg visszavonhatatlan válaszát. Rixer Ádám, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója előadását három pillérre építette: l. A(z új) törvény állami, társadalmi közege. 2. Mit várunk általánosságban egy egyházügyi/vallásügyi törvénytől? 3. Az új törvény egyes rendelkezéseinek kritikája. „Jog és vallás kapcsolata azonban nem lehet egyirányú - szögezte le. - Miként hathat a legáltalánosabban felfogott vallás a tárgyi jogra, s azt részben alakító, részben magyarázó jogtudományra?” Az előadó rámutatott arra, hogy a vallásnak nincs kimutatható hatása az új egyházügyi törvényre, ugyanakkor megjegyezhetjük azt, hogy a „szentkorona-tanítás” pedig elég erőteljesen jelentkezik az új alaptörvény írott szövegében. Tehát-egyf ajta törvényhozási zavar figyelhető meg az eltérő magyar jogszabályokban. Rixer Ádám nagyon bölcsen mutat rá arra, hogy a Nemzeti Hitvallásban a következőket olvassuk: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.” — Ez a megfogalmazás akár visszalépésnek is tekinthető a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvény preambulumában foglaltakhoz képest, hiszen ott azt olvassuk, hogy: „Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért [...]” Továbbá előadásában Rixer Ádám hangsúlyozta, hogy az új „Alaptörvény sajátosan megnyitja, elerőtleníti önmagát”, nagyobb teret engedve a nem - feltétlenül - jogpozitivista alapokon álló eszmék beszü- remkedésének, mind a jogalkotásban, mind a jogalkalmazásban és az alkotmánybíráskodásban. A következő előadó, Máté-Tóth András A vallásszabadság kortárs diskurzusa címmel tartotta meg előadását, aki mondanivalóját nem a habermasi értelemben fogalmazta meg, hanem Ernesto Laclau és Chantal Mouffe megállapításait használta fel. Az erős állam és semleges állam fogalmát végigvezetve jutott el az előadó a vallási pluralizmusig, mely szerint: „A vallásszabadság tükrében a társadalom akkor lepleződik le elsősorban, amikor a kisebbségi vallási közösségekről van szó. Itt mutatkozik meg a nagyok hatalmi összejátszása a kicsik terhére, az állami és egyházi privilégiumok érvényesítésének valódi célja és gyakorlata. A kisebbségi egyházaknak történelmük során Európában nem csak az állami hatalommal kellett megbirkózniuk, hanem a többségi egyházak társadalmi pozícióihoz is viszonyulniuk kellett. Privilégiumaik alakulása attól a politikai alkutól függött, amit a többségi egyházak az államhatalommal kötöttek. Ez a társadalmi helyzet természetesen a kisebbségi egyházak esetében sem csak saját politikájukra, hanem teológiájukra is hatással volt. A többségi egyházakhoz viszonyítva esetükben könnyebb belátni, hogy milyen nehéz különbséget tenni a túlélésért vívott taktikájuk és a közjóért kifejtett tevékenységük között. Miközben számos ilyen kisebbségi egyház radikális antipolitikát vallott és próbált gyakorolni, a társadalmi felelősségvállalás dimenziója is árnyékba került számukra.” Máté-Tóth András befejező gondolatai megszívlelendő társadalompolitikai összefüggést és egyben iránymutatást is
