Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Takács József: "Vagyon a toronyban egy fertályos óra"

88

Egyháztörténeti Szemle XIII/1 (2012)

Az órákat a mesterek akkoriban nem látták el signummal. Ennek következtében a kutatóknak komoly fejtörést okoz a készítő mester személyének megállapítása, ha írásos dokumentumok nem maradtak fenn.

A több darabban levő óraszerkezetet, valamint a (többnyire ládában elhelyezett) nagyórás szerszámokat a megrendelő által rendelkezésre bocsátott szekér szállította a felállítás helyszínére. A fuvar ára a rakomány mázsánkénti súlya szerint volt megállapítva. (Az őcsényi toronyóra - a kő súlyok nélkül - mintegy 120 kg-ot tett ki.) Ha át kellett kelni a Dunán, akkor a hídvám kifizetése is terhelte a megrendelőt. Az órást és egy vagy két legényét szintén szekér vitte és hozta. Vidéken tartózkodásuk idejére „tisztességes” (bort is tartalmazó) koszt és kvártély illette meg őket, amiről a megrendelő (azaz: az eklézsia) gondoskodott saját költségén. Világítás céljára gyertya járt nekik, késő ősztől tűzifa a fűtéshez.

Az órát darabokban vitték fel a toronyba, s csak ott rakták össze. Lábait az „órakút” fölött - ácsok által készített és elhelyezett - gerenda-keretre, illetve tartóra (latin nevén substaculára) rögzítették. Védőszekrény akkor még nem volt szokásban, de a szerkezet megóvására szolgáló deszkaház igen.

Amint az órát a toronyba felszerelték, az lett az idő mércéje a település számára.

Hilbinger élete utolsó munkáinak egyike lehetett az őcsényi toronyóra, ugyanis 1811 nyarán meghalt. Végrendeletének - végrehajtás céljából való - hivatalos felbontására július 19-én került sor.