Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Takács József: "Vagyon a toronyban egy fertályos óra"

86

Egyháztörténeti Szemle XIII/1 (2012)

található Sepse, ahol akkoriban mindössze pár száz lélek lakott. A Tolna vármegyei toronyórákról - legalábbis egyelőre - csak néhány adattal rendelkezünk. A kismányoki evangélikus templom 1792 óta ékeskedett toronyórával, a nagyszokolyi református templom tornya 1796-ban kapott toronyórát, a tengődi 1799-ben. A 18. század második felében épült templomok vizsgálata alapján megállapítható, hogy mintegy kétharmaduk tornyába az építkezés befejezését követő tíz éven belül óra került.

Mint tudjuk: az őcsényi reformátusoknak erre az eseményre 29 évet kellett várniuk. Rácz István történész professzor megfigyelése szerint a református eklézsiák 1760 és 1810 között anyagi erőforrásaik felhasználása során a templom- és toronyépítéseket, a harangok beszerzését és az óravásárlást részesítették előnyben a szertartási eszközök beszerzésével szemben. Jómagam a kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy zömében olyan templomok tornyába állítottak órát, melyek az istentisztelet méltó végzéséhez szükséges berendezéssel és szerekkel, valamint harangokkal már el voltak látva.

Szórványadatokból arra lehet következtetni, hogy a harangöntetést és az órakészíttetést is többnyire az eklézsiák fizették. Egy viszonylag kicsi és ezért reprezentatívnak nem nevezhető minta alapján azt mondhatjuk, hogy a református templomtoronyórák mintegy kétharmada a gyülekezet tagjai által adományozott (leginkább: gyűjtött) pénzből valósult meg, miként az őcsényi is.

Hozzávetőlegesen a 19. század derekáig könnyű találni olyan települést, amelynek a toronyórája feltűnően (és talán indokolatlanul) távoli helyen készült. Elgondolkodtató, mi lehetett ennek az oka. Úgy tűnik, hogy az eklézsiák mindenekelőtt a közvetlen környékükön fekvő helységekben, esetleg az egyházkormányzati központjukban igyekeztek tudomást szerezni nemrégiben készült óráról. így juthattak el aztán annak mesteréhez. Természetesen nem feltétlenül ahhoz, áki településükhöz a legközelebb lakott és működött.

Az őcsényiek órájuk elkészítésére egy budai mesterrel, Josep Hilbingerrel léptek kapcsolatba. Egészen bizonyos, hogy 1810 körül Ocsényhez Budánál közelebb is léteztek toronyórakészítő műhelyek, például Veszprémben, Székesfehérvárott, de feltételezhető, hogy Pécsett is és talán - de egyelőre nem bizonyítottan - Nagykanizsán.

Joseph Hilbinger római katolikus vallású kovácsmester, házas emberként települt át származási helyéről, a felső-ausztriai Tragweinből Budára, ahol 1796. június 20-án felvették a polgárok közé 12 Ft-os taksa lefizetése mellett. A Tabánban telepedett le és nyitotta meg műhelyét, ahol minden bizonnyal legénnyel dolgozott, mert sem a kovácsmesterség, sem pedig a toronyóra-készítés csupán egyetlen személy által, segítség nélkül nem gyakorolható.

1805-ben a szegedi tanácstól kapott megbízást az ottani új városháza - holdjárást is mutató - toronyórájának elkészítésére, mely legjelentősebb munkáinak egyike lehetett. Ugyanebben az évben került ki műhelyéből az a „jó készületű fertájos óra”, ami a nagykárolyi református templom tornyába lett felszerelve.

Hilbinger neve megtalálható a budai nagy- és kisórások céhének mesterkönyvében. Miután bemutatta refnekét (ami egy toronyóra részegysége