Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Gábor: Tanulni a vesztesektől. Katolikusok a 16. századi Svéd Királyságban
8 Egyháztörténeti Szemle XIII/4 (2012) eredményezték.^ A siker feltételeit megteremtő lübecki támogatás visszafizetése roppant terhet jelentett a hajdani lázadónak, aki királlyá választását (1523. június 6.) követően a nevét Gusztávra rövidítette. Tanácsadói az egyházi vagyon igénybevétele során mindinkább támaszkodtak a Lutherék által hangoztatott elvekre is. A meggyengült svédországi egyházvezetés helyzetét nem tették köny- nyebbé a Dán-Norvég Királyság egyházi viszonyai sem.11» A püspöki kar átalakulása Gustav Trolle bizonyult az utolsó olyan uppsalai érseknek, akit pápa erősített meg, fel is szenteltek, és viselte a hivatalát. Mivel 1521-ben elhagyta a királyságot, visszatérése pedig az adott körülmények között lehetetlen volt, a káptalan a világi hatalom sugallatára új érseket választott. Többször is. Az elsőnek kiszemelt ugyanis vízbe fúlt, a második meg nem tetszett a királynak. A kanonokok végül harmadjára találták el, hogy kit akar Gusztáv, akinek a jelöltje VI. Hadrianus pápa nunciusa, Johannes Magnus volt (Olaus Magnus bátyja). Johannes pápai megerősítésre Gustav Trolle éltében kevéssé számíthatott, miután pedig ellentétbe került a királlyal, 1526- ban el is távozott Svédországból. Helyébe 1530-ban a székeskáptalan előbb Martin Skytte, választott áboi, majd Sven Jacobi, választott skarai püspököt választotta meg (alább mindkettejükről lesz szó). Pápai megerősítés nélkül egyikük sem vállalta az érsekséget, amelyet végül a király, feltehetően a székeskáptalan megkerülésével, a reformátor Laurentius Petrire (+ 1573) bízott. Megerősítést Laurentius sem kaphatott, ám felszentelésében (1531) megmaradt a successio apostolica. A királyság első evangélikus érsekének hivatalba lépését eredményező szertartást ugyanis Petrus Magni (Peder Mánsson) vezette, akit 1524-ben Rómában szenteltek Västeräs püspökévé. Rómában 1533-ban, bizonyára az egyháztartomány elvesztése miatti félelemből is, érsekké szentelték Johannes Magnust, noha még életben volt Gustav Trolle. Miután Johannes 1544-ben meghalt, III. Pál a szintén Rómában élő Olaus Magnust tette érsekké, aki természetesen nem foglalhatta el a hivatalát. A rangban második egyházmegye, a linköpingi élén Hans Brask védte az egyház érdekeit 1527 nyaráig. Ekkor, az alább említendő västeräsi gyűlés után elhagyta az országot. Johannes Magnps (Jöns Mánsson), akit a király a vástgötalandi felkelést (lásd alább) követően, 1530-ban rendelt Brask utódjául, nyilván nem kaphatott pápai megerősítést. 1543-ban, amint erről lesz szó, neki is le kellett mondania, senioroknak adva át püspöki teendőit. másodjára hozzáment Nils Erikssonhoz [Gyllenstierna], és megszülte Kristina Nilsdottert, aki ifj. Sture felesége lett.) *3 II. Krisztiántól a dán-norvég trónt a saját apai nagybátyja, Frigyes herceg vette el. >4 Frigyes király már azzal is kedvezett Luther követőinek, hogy ismételten nem segítette meg a támogatását kérő püspököket. A német területekhez közelebb fekvő Dániában például a városok - Északon itt volt belőlük a legtöbb - 1527-től maguk dönthettük el: maradnak katolikusok, vagy evangélikusok lesznek. 15 Nem tévesztendő össze az említett érsekkel, aki eredetileg szintén Mánsson, azaz humanista változatban „Magni”, ám az ő esetében végül a „Magnus” névalak állandósult.
