Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Gábor: Tanulni a vesztesektől. Katolikusok a 16. századi Svéd Királyságban
Tanulni a vesztesektől. Katolikusok aló. századi Svéd Királyságban 7 A. Az általános: „patria [...] omni ecclesiastica destituta dignitate” A 11-13. században hét egyházmegye létesült a Svéd Királysággá összeálló területeken. A 16. század közepére mindegyik katolikus püspök nélkül maradt. Ezt elősegítette az a körülmény, hogy a püspökségek többsége a II. Krisztián király és az ellene lázadók háborúja (1521-1523) közepette ürült meg. Betöltésük e háború és következményei függvénye lett. Maga a háború olyan küzdelmek után tört ki, amelyek részben a világi hatalom és az egyház ellentéteként írhatók le. Már csak azért is, mert ezt az időviszonyt gyakran okságinak tüntetik fel, a püspöki kar átalakulásának bemutatása előtt szükséges röviden felidézni a század elejének eseményeit. A kései középkor világi hatalma változatos módon igyekezett hozzájutni az egyház anyagi erőforrásaihoz. A svédországi kísérletek összefüggtek a kalmari egység átalakulásával is. Svédországban ugyanis a világi hatalom élén 1470 és 1520 között (néhány év kivételével) nem az uniós királyokat találni, hanem kormányzókat.8 Sten Sture (1470-1497, 1501-503), Svante Nilsson (1504-1512) és fia, Sten Svantesson, másként „az ifjabb Sture” (1512-1520) egyaránt szemben állt a királyokkal, akiket akadályozott svédországi uralkodásukban, az arisztokrácia azon részével, amelynek érdekeit sértette, általában pedig azokkal, akiket hátrányosan érintettek a királyokkal vívott háborúk. 1514-ben Jakob Ulfsson érsek, aki mindhárom kormányzóval szembekerült, lemondott hivataláról a fiatal és művelt arisztokrata, Gustav Trolle javára. Eljárása elejét vette annak, hogy a világi hatalom (a kormányzó) beavatkozzék az érsekség betöltésébe.9 A Trolle ekkor a leghatalmasabb familia volt az ifjabb Sten Sture ellenzékét alkotók közül, az ifj. Sture pedig éppen Gustav apját, Erik Troliét megbuktatva szerezte meg a kormányzói hatalmat. A hatalmi harcokban a kormányzó előbb legyőzte a libertas ecclesiae védelmezőjeként fellépő érseket, majd kiközösí- tetten vereséget szenvedett a nemzetközi sereg élén érkező II. Krisztiántól. E küzdelmekhez tartoznak 1520. november 7-10. eseményei is, amelyek „stockholmi vérfürdő” néven váltak a történeti emlékezet máig élő részévé.10 Ezen események után - és nem miattuk11 - több helyen megmozdulások kezdődtek az országban. Ezek hamarosan vezetőre találtak Gustav Eriksson (Vasa)12 személyében, és II. Krisztián király svédországi bukását 8 A korszak áttekintése magyarul: Nagy Gábor: A középkori Svéd Királyság története. Miskolc, 2012. (továbbiakban: Nagy, 2012.), 232-256. p. 9 Bővebben: Nagy, 2009. 52-53. p. 10 A történtekhez: NAGY GÁBOR: Vikingek, Weibullok, Werbőczyk. (A stockholmi vérfürdő emlékezetéről). In: Publicationes Universitatis Miscolcinensis. Sectio Philosophica, Tom. XVI. Fase. 2. Miskolc, 2011. 179-210. p. (továbbiakban: Nagy, 2011.) 11 Az 1520-1521 fordulóján kezdődő svédországi felkelés okainak friss áttekintése: Harrison-Eriksson, 2010. 285-289. p. Néhány mondatban: Nagy, 2012. 255-256. p. 12 Az 1496-ban született arisztokrata édesapja, Erik Johansson lovag a tanács tagja, állítólag a november 8-i kivégzések egyik áldozata. (Erik apja is tanácstag volt, az édesanyja pedig Sten Sture kormányzó [+ 1503] testvére.) Édesanyja, Cecilia Mänsdotter a kivégzések után Koppenhágába került fogolyként, ahol meg is halt, két leányával együtt. (Apja az országtanács tagja, édesanyja, Sigrid Eskilsdotter [Banér]
