Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Fazekas Ibolya Diána: Friedrich Wilhelm Emmanuel von Ketteler politikai és egyházpolitikai nézetei és tevékenysége az I. Vatikáni Zsinat és a Kulturkampf ideje alatt
54 Egyháztörténeti Szemle X1II/3 (2012) mellett való merev kiállás egy „Don Quijote-i” harchoz hasonlítható, mely egyáltalán nem találkozott a német katolikusok valós helyzetével. Ott nem a katolikusok térvesztéséről volt szó, hanem a teljes közéletből való kiszorítás veszélye fenyegette őket. Tehát míg Montalembert szemléletét, ahol a katolicizmus fölényben volt, a katolikus türelmet más vallásokkal szemben valóban liberálisnak ítélhetjük, addig Ketteler közel egybehangzó nézetei a német viszonyok közt, ahol a katolicizmus maximum a „tolerari potestet” ismerhette, a vallási türelem óhaja csupán egy kötelezően választott szemlélet, amely a túlélést szolgálta. így német területeken a katolikus egyház reális követelései azok, amelyek legfeljebb a paritást célozták meg, mint politikai célkitűzést.-1 A hatvanas években még egy brosúra árulkodik politikai érzékéről: Deutschland nach dem Kriege von 1866. Miután korábban apokaliptikus hangnemben beszélt egy esetleges porosz győzelemről az osztrákok felett, és közvetlen a vereség után is mindent veszni látott, ebben az írásában a katolikus együttműködést szorgalmazta az Észak-német Szövetséggel. Ketteler belátta, hogy a kisnémet egység fog megvalósulni. A német katolikusokra sújtó történelmi eseményekkel szembenézve jól felmérte, hogy írásában nem szabad az amúgy is a poroszokkal szembeni gyűlölettel teli katolikus népesség érzelmeit felkorbácsolnia, mert az sem politikailag nem előnyös, sem a keresztény értékekkel nem összeegyeztethető. Politikai zavarodottságban egy „új” programot hirdetett meg számukra. Ketteler abban hitt, hogy a jövőbeli észak-német alkotmányban a porosz egyházügyi törvényeket fogják elfogadni, és az élhető körülményeket teremthetett volna a katolikusok számára.21 22 A fent említett követeléseit össze kellett egyeztetnie az egyházi tanítással, hisz 1866-ban már a Quanta cura és a Syllabus megjelenése után vagyunk. Amit a Freiheit, Autorität und Kirche című korábbi röpiratában írt, az teljesen összeférhetetlen az utána kiadott pápai enciklika illetve a Syllabus egyházi álláspontjával.23 Ketteler követelése a vallásszabadság megvalósulására vonatkozóan a következő syllabusi tétellel helyezkedett szembe: tévedés az, hogy „a mi korunkban többé nem helyes a katolikus vallást úgy tekinteni, mint egyedüli államvallást, kirekesztve minden más vallásgyakorlatot”.24 A mainzi püspök az ellentmondást úgy oldotta fel, hogy a pápai nyilatkozatokban visszakereste, mire vonatkozóan hangzott el a Syllabus e tétele először. Az allokúciót 1855. július 26-án tartotta a Szentatya a spanyolországi események alkalmából, ahol a katolikus egyház jogait már 1851-ben lefektették, és megegyezés született az állammal, hogy a katolikus vallás az egyedüli vallás Spanyolországban, amely valamennyi más vallásgyakorlatot kizárva minden privilégiumot birtokolt.25 1854-ben 21 Vigener, 1924.398-399. p. 22 Vigener, 1924.501. p. 23 Ketteler a Freiheit, Autorität, Kirche című írásából idézi azt a szövegrészt, amely gyökeresen ellentmond a Syllabus 77-79. tételeinek: „Es steht kein kirchlicher Grundsatz fest, welcher einen Katholiken behinderte, der Meinung zu sein, daß unter den gegebenen Verhältnissen die Staatsgewalt am besten thue, mit der gleich zu erwähnenden Beschränkung volle Religionsfreiheit zu gewähren.” SWB. I. 2. 76. p. 24 Ld. Syllabus, 1864. 25 SWB. I. 2. 78. p.
