Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kónya Péter: Evangélikusok Eperjes szabad királyi városban a 17-19. században

36

Egyháztörténeti Szemle XIII/3 (2012)

szont csak 1715-ben fejezték be.12 13 14 Óriási veszteségeket szenvedett a város és az evangélikus gyülekezet is az utolsó nagy pestisjárványban, amelynek a lakosság több mint fele esett áldozatául. Mivel a polgárság saját erejéből nem tudta ezeket a károkat pótolni, további gyarapodása nagyrészt a bevándorlástól függött, aminek messzemenő következményei voltak mind a vallási, mind a nemzetiségi viszonyokra. A beköltözők nagy része katolikus szlovák volt, minek folytán fokozatosan túlsúlyba került a katolikus vallás és a szlovák nemzetiség, ami logikusan az újból különböző üldözéseknek és diszkriminációnak kitett evangélikus polgárság további csökkenéséhez vezetett. A szatmári béke utáni korszakban megszűnt a háromnyelvű evangélikus gyülekezet. A külvárosi templomot már két gyülekezet használta: a német és a szlovák. A magyar evangélikusság száma annyira lecsökkent, hogy nem alkothatott külön gyülekezetei. Később a két gyülekezet közösen egy iskolát és saját parókiát is épített a templom mellett.« Mivel a Carolina Resolutio szerint a protestáns polgárokra is vonatkozott az ún. dekretális eskü, a bírói, szenátori és az egyéb városi hivatalokból az evangélikusok kiszorultak.

Ebben a korszakban értelemszerűen már különböző vallású személyek kaptak polgárjogot. Mivel az új polgárok anyakönyvei csak 1730-tól tüntették fel a vallási adatokat, az evangélikus polgárok származási helyét a század első felében csak 1730-tól 1750-ig lehet nyomon követni. A 366 személy között, akik ebben a két évtizedben kaptak polgárjogot, 137 evangélikus volt (37,2 %). Mivel az alsóbb rétegek között több volt a katolikus, feltételezhető, hogy az evangélikus lakosság aránya ténylegesen alacsonyabb volt. Az előző korszakhoz képest jelentősen megváltozott az evangélikus polgárság összetétele. Az új polgároknak ugyanis több mint felét (52,2 %-ot) az eperjesiek alkották. A többi felső-magyarországi szabad királyi városból (Lőcse, Késmárk, Kisszeben, Bártfa, Kassa) 14 % jött, a tizenegy magyarországi vármegyéből (Sáros, Szepes, Hont, Pozsony, Zemplén, Zólyom, Liptó, Sopron, Bars, Szatmár, Abaúj) 31,6 %, külföldi származású viszont csak három polgár volt (2,2 %).'4

A városok közül a legtöbb evangélikus polgár Lőcséről és Késmárkról költözött Eperjesre Szepes, Sáros és Pozsony vármegyékből. A külföldiek közül két polgár Poroszországból és egy Sziléziából származott. Ezekből az adatokból mindenekelőtt két tény derül ki: az eperjesi származású polgárok számának jelentős növekedése és a külföldieknek majdnem tízszeres csökkenése. Ennek oka a fentebb említett politikai és vallási változásokban kereshető. Mivel az evangélikusok száma nemcsak Eperjesen, hanem a többi városban és az egész országban is csökkent, a helybeli evangélikusság saját erőforrásaira volt utalva. A külföldi származásúak csökkenését mind a dekretális eskü, mind a monarchia nemzetközi helyzete befolyásolta, mivel

12 Hörk JÓZSEF: Az Eperjesi Ev. Kér. Collegium története. Kassa, 1896. (továbbiakban: Hörk, 1896.) 89. p.

13 Kónya Péter: Evanjelici augsburského vyznania v Presove v 17.-19. storocí. In: Miscellanea Anno 1998. ACEP III. Presov, 1998. (továbbiakban: KÓNYA, 1998.) 74. p.

14 SAP. Pob. Presov. Mag. Presov. Knihy 2121: Matricula seu Receptaculum Concivitatae Donatorum Civium in Libera Regiaquae Civitate Epperies 1730-1756 (1810).