Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár János: Az 1962-es kolozsvári református püspökválasztás és a Szekuritáté
Az 1962-es kolozsvári református püspökválasztás és a Szekuritáté 67 [...] Érdekember lévén, Nagy Gyula, akárcsak Vásárhelyi, Pál apostol levele szerint viszonyul a hatalomhoz, vagyis minden rendszerhez lojálisnak kell lenni, akár reakciós-fasiszta, akár szocialista. [...] Nem lát különbséget a két rendszer között. [...] Összegezve kitűnik, Nagy Gyula esperes [...] testestől-lelkestől a néhai Vásárhelyi János klikkjéhez tartozik.” Nem tudni, Bende honnan vette információit (noha sok tekintetben megegyezik a Dávid Gyula dossziéjában fellelhető, „Zöldi” fn. ügynök által leírtakkal), de minden tényt osztályharcos szemszögből vizsgálva, sikerült reakciósként feltűntetni azt, akit akkor és később is az egyházi közvélemény a kommunista állam emberének tekintett. Megjegyzendő, hogy a groteszk életrajz akkor készült, amikor még nem lehetett tudni, ki lesz a püspök. A Kolozsvár tartományi Szekuritáté azzal a meghagyással küldte Bukarestbe Bende Béla „művét” 1962. április 26-án, hogy „intézkedjenek annak érdekében, hogy nevezettet [Nagy Gyulát] ne válasszák meg Kolozsváron püspöknek”.28 Ebben az időben azonban Bende Béla véleményére, úgy tűnik, már nem sokat adott az állam. Ahogy azt a BM. III. Igazgatóság századosa, Avram Mihut, a „Referátum a nagyszebeni Nagy Gyula beszervezéséről ügynöknek” című, 1962. március 16-án kelt elemzésében megállapította, Dávid Gyula és Tőkés István szerettek volna püspökök lenni. Mindkettő „ellenséges, nacionalista”. Dávidot „a mi szerveink bizonyos akciója nyomán, a hívő tömegek és a hivatalos szervek előtt lelepleztük, mint nem megfelelőt”, ezért egyelőre lemondott a tisztségről (Tőkésről nem nyilatkozott.). Két nekik tetsző jelöltet említett: Csutak Csabát, aki már ügynök, és Nagy Gyulát, aki „tisztességes”, de még nem ügynök. A százados azt is jelezte, hogy a bukarestiek inkább Nagyot támogatják, mint a kolozsvári Szekuritáté és a pártszervek jelöltjét, Csutakot.29 30 A Vallásügyi Államtitkárság egy megnevezetlen felügyelőt küldött Nagyszebenbe, aki hosszasan tárgyalt Nagy Gyulával a lehetséges jelöltekről. Ezt a jelentést egy szintén megnevezetlen ügynök „eltulajdonította”, hogy a Szekuritáté lemásolhassa, majd visszalopták eredeti tárolási helyére. A megfogalmazás szintén arra utal, amit már jeleztünk, hogy a két állami szerv ebben a vonatkozásban nem volt összhangban. A referátum néhány érdekessége, hogy a felügyelő, Nagy Gyulával beszélgetve értett meg néhány korábbi egyházi történést. Visszautalva az 1952-es főjegyzőválasztásra, Dávid Gyula magatartása, miszerint a „reakciós elemeket” támogatja, vezetett oda, hogy nem lehetett Tőkés Istvánt főjegyzővé választani. Nem Tőkés István jelölése ellen volt kifogás, hanem elterjedt a papság körében, hogy az ő megválasztása nyomán, elkerülhetetlen lesz, hogy a helyére ne Szőcs Endre kerüljön, akit senki sem akart az egyházkerület vezető testületéiben látni.80 Az államtitkárságtól ellopott beszámoló szerint Nagy Gyula úgy látta, Szőcs Endre és Teleky Mihály jelenléte a Kolozsvári Egyetemes Fokú Protestáns Teológiai Intézetben sokban javította az ottani állapotokat: „A szóbeszéd által emlegetett püspökjelöltek közül Nagy a legalkalmasabbnak Tőkést tekinti. Ami Dávid Gyulát illeti, elmondta az álláspont28 ACNSAS. I233523/145-149. sz. 29 ACNSAS. R289276/4-8. sz. 30 Vö. Molnár, 2010.456. sz. jegyz.
