Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár János: Az 1962-es kolozsvári református püspökválasztás és a Szekuritáté
Az 1962-es kolozsvári református püspökválasztás és a Szekuritáté 57 Tőkés Istvánról ebből a korszakból kevesebb az információ. Az 1958-as sikertelen beszervezési kísérlet után további megfigyelés alatt tartották.10 A püspökválasztás előzményeinek és körülményeinek pontosabb feltérképezéséhez a szekus-dossziék kutatása sem adott meg eddig rá vonatkozóan minden támpontot. Mindenesetre Tőkés István kudarcához adalék az 1961. október 12-én készült állambiztonsági referátum, amely több informátor véleményére támaszkodva, öt oldalon keresztül sorolta a tanácsos rend- szerellenességének bizonyitékait. A kor mértéke szerint az állampolgár helyét a társadalomban mindenekelőtt a származása határozta meg. Tőkés István ebből a szempontból rossz lappal indult, mert az apja „nagy kizsákmányoló és politikus (képviselő a horthysta parlamentben Budapesten) [...], volt egy malma, nagy kiterjedésű szántói és erdeje”, tagja a Zsinatnak és az Igazgatótanácsnak. A fiú, apai ráhatásra erősen román-ellenesnek számított. Noha pártban nem politizált, cikkei jelentek meg, amelyek bizonyítják kommunizmus-ellenességét (A cikkeket „Gábor István” fedőnéven Maksay Albert nyugalmazott teológiai tanár szállította.). A már korábban felhánytorgatott bűnök mellett a következők soroltatnak fel: A háború után a külföldi rádióadók alapján Tőkés-a rendszer ideiglenességét propagálta (Ezeket a híreket a „Radu” fn. ügynök, vagyis Rapp Zoltán evangélikus lelkész jegyezte fel.). Az 1952-es pénzreform idején kijelentette, az nem más, mint a munkásemberek kifosztása. Vásárhelyi János tanácsadójaként segítette a püspököt abban, hogy ne engedjenek a központba „haladó és a rendszer iránt elkötelezett” személyeket. Jelenleg sem engedett egyetlen egy frissen végzett, „haladó szellemű” fiatalt sem városi gyülekezetekbe, idős, sokszor nyugdíjkorhatáron túli, „kétes múltú, haladásellenes” lelkészek szolgáltak Kolozsváron. De amikor bizalmi emberét, Nagy Istvánt11 akarta Kolozsvárra bevinni, és nem volt üres parókia, képes volt Dávid Gyulát felbiztatni, hogy kérjen támogatást a tartományi pártbizottságtól, azt állítva Nagyról, hogy „pozitív elem”, ami nem igaz. 1956-ban a „haladó” Bereczky budapesti püspök irányában passzív magatartást tanúsított, míg „az ellenséges, a magyar ellenforradalomban komoly szerepet játszó Ravasz László szűk körben tartott bibliaóráján elfogadta annak teóriáit és reakciós beállítottságát”.12 Élesen kritizálta a nagyváradi egyházkerület vezetését, mindenekelőtt Búthi Sándor püspökhelyettest, hogy az ő „haladó magatartásuk” miatt a kolozsváriak is kénytelenek a váradiakéhoz hasonló adatai sajnos nem fellehetők) ügyvéd, a kolozsvári egyházmegye gondnoka. Teleky Mihály a jelzett időben református teológiai professzor az újszövetségi tanszéken, „Simon Simon” fedőnéven a politikai rendőrség ügynöke. 10 A beszervezési kísérletre nézve ld.: Molnár, 2010. 356-363. p. 11 Nagy István (1916-?) a korszakban aranyosgyéresi lelkész. Id. Nagy Géza teol. tanár fia, a korábban említett ifj. Nagy Géza öccse. 12 1956-ban előbb Bereczky Albert hivatalban lévő dunamelléki püspök, majd Ravasz László nyugalmazott dunamelléki püspök is járt Erdélyben. Előbbi hivatalosan, a Magyarországi Református Egyháznak a kommunista állam iránti elkötelezettsége melletti igazolásként, a romániai magyar reformátusokat hasonló magatartásra buzdítva tartott előadásokat. Ravasz rokoni magánlátogatás keretében találkozott teológiai tanárokkal és lelkészekkel. A Ravasszal való találkozás több megfigyelési, nyomozati és bűnügyi dossziéban is vádpontként szerepel.
