Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Molnár János: Az 1962-es kolozsvári református püspökválasztás és a Szekuritáté
58 Egyháztörténeti Szemle XIII/2 (2012) intézkedéseket hozni. „Minden alkalmat megragad, hogy a lelkészeknek teológiai előadásokat tartson”, szociális-társadalmi nevelésüket viszont elhanyagolta. „Fanatikus miszticizmusának következtében 1959-ben memorandumban kérte, hogy a Kolozsvári Egyetemes Fokú Protestáns Teológiai Intézet működési szabályzatát, amelyet a Vallásügyi Államtitkárság már jóváhagyott, módosítsák.” Miközben a Vallásügyi Államtitkárság véleményét formálisan elfogadta, „alaptalan érveléssel” saját akaratát igyekezett érvényesíteni. Egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy a lelkészi állások betöltésénél ne hangsúlyozza, hogy a Vallásügyi Államtitkárság döntött az elutasítás vagy jóváhagyás kérdésében. Bányai Ferenc kérői (később dési esperes) és Márkus János vajdakamarási lelkészek esetével támasztotta alá állítását. Előbbinek azt mondta Tőkés, a tartományi vallásügyi felügyelő nem engedi, hogy Székre pályázzon, ami arra késztette Bányait, „hogy hozzánk [ti. a Szekuritátéhoz] jöjjön számon kérni, miért nem ismerik el megválasztását”. A vajdakamarási lelkész ügyében Tőkés, noha maga is elismerte, észrevette, hogy a lelkész félreértette a vallásügyi felügyelő utasítását, hagyta, hadd cselekedjen helytelenül. A Szekuritáté szerint Tőkés tudatosan kompromittálta a Vallásügyi Államtitkárságot. Ugyancsak fejtörést okozott az állami szervnek, amikor egy bizalmasát szerette volna a tordai parókiára megválasztatni, s a tordaiakat felbujtatta, hogy kérjék az államtitkárságtól az illető támogatását. Amikor Juhász István az esperesi kar előtt beszámolt a prágai békekonferenciáról, Tőkés tendenciózus kérdést tett fel neki: „Vajon köteles-e az egyház együtt haladni az állampolitikával?” Igyekezett a lelkészi kar körében népszerűségre szert tenni, hogy támogassák püspökké választását. A referátum szerint nemhogy püspöknek, még aktuális tisztségének sem felelt meg: „Következéséképpen múltja és jelenlegi viselkedése alapján teljességgel helytelennek tartjuk Tőkés István tanácsos magatartását, nehézségeket okoz a Vallásügyi Államtitkárságnak, nem lehet bízni benne, nézetünk szerint azonnali leváltása időszerű, annál inkább, hogy közeledik a püspökválasztás.”« Arról, hogy a javasolt leváltás miért nem következett be, nincs adat a dossziéban. Az egyházi közéletben elterjedt szóbeszédre, miszerint a püspökjelöltek egymást áztatták el, egy példa található, és bizonyíthatóan csak az „önjelölt” „Zöldi” fn. ügynökre érvényes (Juhász Istvánnal, Dávid Gyulával, Csutak Csabával szemben is.). „Zöldi” alias Szőcs Endre kollégáira, teológiai professzorokra hivatkozva közölte az állambiztonsággal 1961. március 21-én: „Dávid Gyula főjegyző, Tőkés István tanácsos, és Juhász István rektor állandó szoros kapcsolatot tartanak fenn a volt grófokkal és földesurakkal, akikkel a püspökségen vagy a teológiai istentiszteletek alkalmával találkoznak. [...] Feltételezhető, hogy a volt földesurak titkos alapokból pénzadományokhoz jutnak, mert Marosvásárhelyen is megállapították az egyházközségek pénzügyi ellenőrzésekor, hogy komoly összegeket kaptak segély formájában az egykori kizsákmányolok. [...] Befejezésül az új püspök személyét alaposan át kell gondolni, és le kell leplezni azokat az opportunista elemeket, akik a Vallásügyi Államtit- 13 13 ACNSAS. I017752/1/194-198. sz.
