Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)

2012 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kovács Kálmán Árpád: Az erdélyi vallási uniós politika rendszerének főbb jellemzői (1762-1772)

Az erdélyi vallási uniós politika rendszerének főbb jellemzői (1762—1772)*

Kovács Kálmán Árpád

Erdély egyik legfontosabb történeti jellemzője vallási helyzete volt, mely a történelem folyamán egy felekezeti, etnikai és nemzeti sokszínűséggel fonódott össze. A görögkeleti vagy más közkeletű néven ortodox vallás jelenléte a honfoglalás és államalapítás korától folyamatos volt a területen, de a 13-14. századtól kezdve története egyértelműen a román etnikuméval fonódott össze. Vallási értelemben az unió, vagyis egyesülés azt az eseményt jelenti, amikor a római katolikus egyház által elszakadtaknak (skizmatikusoknak) tekintett görögkeleti vallásúak (1054-es nagy vagy kelet-nyugati skizma, egyházszakadás) az 1439-es firenzei zsinat uniós pontjainak (filioque, pápai szupremácia, purgatorium és kovásztalan kenyér) elfogadásával ismételten egyesülnek a magát egyedül egyetemesnek (katolikusnak) tekintő Rómával. Az uniáltak amellett, hogy elismerik a fontos vitapontokban a római katolikus igazságot, megtarthatták görög típusú liturgiájukat, sajátos egyházszervezetüket és a Julián-naptárat. Politikailag a vallási unió betagozódott a 16-18. század felekezetképződésének (konfesszionalizálódásának) folyamatába. Lényege, hogy a korábban ellen- reformáció - katolikus megújulás fogalompárjával összefoglalt történelmi folyamat részeként a római katolikus aktivitás a keleti kereszténység irányában is megélénkült. A jezsuita rend hatására a katolikus államhatalmak olyan irányban fejtették ki hatásukat, hogy az alávetett, befolyásuk alatt álló görög szertartású népesség között az uniót terjesszék. így nyitotta meg a vallási uniók sorát a 16. század végén Lengyelországban a breszti, melyet követ a Habsburgok dunai monarchiájában a munkácsi, a körösi (svidnicai) és a gyulafehérvári. Innen eredt a sokáig általánosan használt megnevezésük: görög szertartású uniáltak, latinul graeci ritus uniti (gr. r. u.). A görög katolikus elnevezés elfogadása a Habsburg Birodalomban az 1773-as esztendőhöz köthető. Ma pedig a katolikus egyház erre az egyházrészére az egész világon egységesen a „bizánci rítusú katolikus” terminust használja. A kora újkori vallási unió szakadást idézett elő az alávetett görögkeleti népességeken belül, több népben megindította a folyamatos fele- kezetváltásoknak a történelmi közelmúltig tartó folyamatát, de az uniált egyház számára megnyitotta a modern oktatási rendszer kiépítését, az egyháziak számára pedig a jobbágyi sorból való kiemelkedést, és a lassú felemelkedést a modern értelmiségi státusz felé.* 1

* A tanulmány a szerző 2008-ban, a Szegedi Tudományegyetemen Az erdélyi valláspolitika rendszere az 1760-70-es években c. doktori disszertációjának egy, szerkesztett fejezete.

1 A keleti egyházak elnevezéseiről ld. pl.: Az orthodox kereszténység. Szerk.: Berki Feriz. Bp., 1984. 8-19. p.; Egyházak és vallások a mai Magyarországon. Szerk.: Gesztelyi Tamás. Bp., 1991. 55-58. p.; I. Tóth Zoltán: Az erdélyi román nacionalizmus első százada (1697-1792). Bp., 1946. (újra kiadva: Csíkszereda, 1998.; továbbiakban: I. Tóth, 1998.) 231-233. p.; Földvári