Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 1. szám - RECENZIÓK - Tóth Krisztina: Hubert Wolf: A pápa és az ördög. A vatikáni levéltárak és a Harmadik Birodalom
Recenziók 107 leírja, azt igyekezett rekonstruálni öt kiválasztott témakör alapján, hogy hogyan látták Rómából az 1917 és 1939 közötti Németországot. Tehát elsősorban a pápa és a vatikáni tisztviselők szemüvegén keresztül láttatja a történéseket. Művét bevezetéssel indítja, melyben a vizsgált kérdést történeti kontextusba helyezi. Egyszerű, közérthető nyelven vázolja azokat a kihívásokat, amelyekkel XI. Piusnak pontifikátusa alatt szembesülnie kellett. Ismerteti a vatikáni levéltárak időről időre történő megnyitásainak, különösen a kötet megírásának hátterét adóknak a körülményeit, s élethűen mutatja be saját tapasztalatai alapján az Archivio Segreto Vaticano pezsgő tudományos légkörét, amely nemcsak a történeti kutatásnak, hanem egyben a nemzetközi tudományos eszmecserének is kiváló terepe, az eligazodáshoz gyakorlati tanácsokkal szolgálva. Röviden arra is utal, hogy mely művekre támaszkodott a kötet megírásakor, s hogy a különböző álláspontok részletes tárgyalásától eltekint. Feltehetően, mivel a téma nagyon népszerű a kutatók körében, így az egyes vélemények gondos elemzése és ütköztetése jelentősen megnövelte volna a terjedelmet. A bevezetést követő öt nagyobb fejezet, amelyek mindegyike további alfejezetekre oszlik, mind egy-egy figyelemfelkeltő címmel, egy-két szavas kérdéssel kezdődik, melyek nagy része levéltári forrásokból vett találó idézet.6 Első olvasásra meglepőek, mondhatni kissé provokatívak, de nagyon jól megragadják az egyes problémakörök lényegét. Mellettük a cím részeként egy-egy hosszabban megfogalmazott mondat áll, ahol az időkeretet és a pontos témát jelöli meg a szerző. Az első fejezetben Pacelli müncheni és berlini nunciusi küldetését veszi górcső alá a nunciusi jelentéseken, utasításokon keresztül vizsgálva a történéseket és a főbb problémákat. Az általánostól halad a konkrétum vizsgálata felé. Ahhoz, hogy az olvasó tisztában legyen Pacelli nuncius és Róma kapcsolatával, először egy pár közérthető, mégis markáns mondattal rajzolja meg, hogy általában egy nuncius milyen utasításokat kap küldetése elején a központtól, milyen gyakorisággal, milyen kérdésekről kellett beszámolnia, és a hivatal leadásakor milyen kötelezettséggel bírt. Ezen főbb pillérek mentén vezeti a gondolatsort a konkrét esetre alkalmazva. Rávilágít Pacelli gondolkodásmódjának meghatározó elemeire, mely szerint az egyes német püspökök értékelésénél fontos szempont volt a Rómához való hűség, római vagy ahhoz közeli neveltetés és a nuncius utasításainak elfogadása. Kitér a Centrumpárt szerepére, valamint arra is, hogy milyen tapasztalatokat szűrt le Pacelli müncheni és berlini nunciusi éveiből. Jelentős például, hogy az 1917-es békeközvetítés kudarcából táplálkozhatott az a meglátása, hogy a Szentszéknek nemzetközi konfliktusok esetén mindig szigorú semlegességet kell tanúsítania, hiszen a Szentatya padre commune, a német kultúrharc tapasztalataiból pedig, hogy míg a lelkigondozás garantálva van, a politika ügyeibe a Szentszéknek nem tanácsos beavatkozni. A második nagyobb részegység az antiszemitizmus kérdését állítja középpontba egy zsidóbarát papi közösség, az Amici Israeli 1928-as betiltása kapcsán, amely a nagypénteki liturgiából a zsidókra alkalmazott „perfidi” jelzőt szerette volna töröltetni. A szerző a vatikáni bürokrácia útvesztőinek 6 Ezek a következők: I. Semlegesíteni a rosszat?, II. Perfidi Iudaei?, III. Az ördöggel kötött paktum?, IV. Molto delicato?, V. Dogma vagy diplomácia?
