Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az örökkévalóságról szóló írásában
72 Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011) négyes szentírásértelmezés, ahol az anagogikus értelemben rejlik a jövőre vonatkozó, az isteni ígéretek beteljesedését jelölő üzenet, amely azonban feltételezi a ciklikus időszemlélet elfogadását. így válhat a jövendő dicsőség, illetve a Krisztusban megtörtént hittételek előképévé az Ószövetség betűje. Ennek alapján a szó szerinti (literaris) jelentés nyitja meg az utat a további (allegorikus, tropologikus, anagogikus) értelmezések felé. Ahogyan a nyelvi síkon sem boldogul a recepció egy legtöbbek által elfogadott, érvényesnek tekintett, hagyományos nyelvhasználat nélkül, úgy a tartalmi analízis sem boldogul egy normatív, szó szerinti jelentés nélkül, ami mind nyelvi, mind fogalmi síkon egyfajta hierarchiát irányoz elő, hiszen ha csak a nyelvi kánonhoz, illetve az ennek megfelelően létrejött „elsődleges” jelentéshez viszonyítva konstruálható más nyelvi forma, illetve bontakozhat ki eltérő, többletjelentés, akkor a különböző alakok vélhetőleg nem egy szinten helyezkednek el, hanem egyik megalapozza a másikat. Célszerű itt nem megfeledkezni Órigenész elgondolásáról, aki viszont úgy látta, nincs mindig betű szerinti „testi” jelentése az írásnak, vagy ha van is, annyira abszurd, hogy értelmezésként nem akceptálható.19 „A Szentírás isteni volta, amely minden részére kiterjed, semmit sem veszít azzal a ténnyel, hogy gyengeségünkben nem mindig tudjuk felfogni a tanítás rejtett ragyogását, amit eltakar az alantas és hitvány kifejezésmód”20 - írja Órigenész. Szavai nemcsak azt közlik, hogy az értelmezés a testi jelentéstől elrugaszkodva, magasabb szellemi szinten válhat eredményesebbé, hanem nyelvfilozófiailag is értékelhetőek: a nyelv elégtelenségét, a nyelvi kifejezés kudarcát, a megformálás tökéletlenségét tematizálják. Megállapítja, hogy az Ige nem az emberi bölcsességnek köszönheti hatását. Ereje isteni természetű, „a szellem és a hatalom bizonyító erejével (vö. lKor. 2,4.) győzedelmeskedett a sokaság fölött”.21 Beda Venerabilis ellenkező kiindulópontból, a szóképek kapcsán arról ír, hogy ezek alkalmazásakor „a szó helyes jelentéséről elmozdul egy hasonló, de helytelen jelentés felé”,22 alapvetően helyesnek tehát a testi jelentést tekinti. Lutheren át számos további egzegétával bővíthetnénk a kört, de kiemeljük egy 20. századi gondolkodó álláspontját, aki fanatizálta a literális olvasatot. Frye azt vallja: 19 ÓRIGENÉSZ a Teremtés könyvéről jelenti ki, hogy azt ostobaság literálisan értelmezni, ehelyett képletesen értendő. Elgondolása szerint az írásnak mindig van spirituális jelentése, de nincs mindig testi jelentése. Vö. Fabiny, 1998. 142- 143. p. „A tévtanok, istentelenségek vagy az istenre vonatkozó balga beszédek oka - úgy tűnik - nem más, mint az, hogy nem szellemileg értik az írást, hanem mintegy a puszta betű szerint.” ÓRIGENÉSZ: A princípiumokról. Idézi: Fabiny, 1998.142-143. p. 20 Uo. 21 Uo. 22 Ld. Fabiny, 1998. 190. p. Vö. még: The Venerable Bede: Concerning Figures and Tropes. In: MILLER, Joseph M. et al.: Readings in Medieval Rhetorics. Bloomington, 1973. 106. p. Az isteni és emberi szólás vonatkozásában ld. még: Imre Mihály: Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció XVI. századi retorikáinak egyik dilemmája. In: Religió, retorika, nemzettudat régi irodalmunkban. Szerk.: Bitskey István - Oláh Szabolcs. Debrecen, 2004.125-166. p.
