Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az örökkévalóságról szóló írásában
82 Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011) hogy az egyén el kell, hogy fogadja a rajta kívül eső Isten tekintélyét, amikor megítéltetik.* 52 53 Többszörösen bizonyíttatott, hogy a földi periódus alkalmatlan az emberi ítéletmondásra,55 ahogyan az is, hogy Isten döntése nem prejudikálható, de vannak, akik vigyázhatnak az esendőre, figyelmeztethetnek a bűn lehetőségére. Ezt az alábbi, az allegorikus értelem sablonjával írott példa is szemlélteti: „Az miképpen az czelédes ember őrizteti búzáiát hogy az ragadozók és az tolvai szabású madarak az magot ki ne egyék, úgy az Úrlésus is vigyázókat rendelt, akik felemelik szavukat a bűnösök ellen.”54 Felismerhető a melanchthoni negyedik genus, a didascalicum működése55 és a hasonlatsorok rendre úgy működnek, hogy vesznek egy a mindennapi valóságból jól ismert jelenetet, majd a realitás e szeletét vallási tartalommal kapcsolják össze. így kerülnek közel a vallásos tartalmak, így szivárognak be a mindennapok mozzanataiba, hogy télen- nyáron átélhetőek legyenek a befogadó számára. A vallási összefüggés ezzel párhuzamosan térben, időben kitágítja a köznapi eseményeket, ami segíti a didaktikus szándék beteljesedését. A szöveg ezúttal tehát nem kiszólásokkal, megszólítással, saját fohásszal közelít a befogadó horizontja felé, hanem a láttató kifejezésekben gazdag elbeszélés emberközelisége hivatott „megszólítani” az olvasót, még akkor is, ha néhol mesterkéltnek hat az átkötés. A nyomatékosítást, megerősítést az igen gyakori bibliai, a lélekbe való bevésődést a valamivel ritkább, verses idézetek segítik. Az egyes képekkel, hasonlatokkal fémjelzett egységek többnyire felépítésükből adódóan hordozzák Krisztus munkáját, morális tartalmat közvetítenek, és a helyes életvezetés következményére világítanak rá. Egy példa a szöveg ilyetén működésére, amikor egy korábban már említett képet csekély mértékben módosított tartalommal újra kiaknáz az elmélkedés. Ismét köznapi párhuzam ábrázolja Isten lehetséges cselekvési tervét: A közember meglehetősen állhatatlan, nehezen viseli a rosszat maga körül. „Az miképpen a cselédes mégsem tűrheti, hogy néha a konkolyt ki ne húzza, úgy Isten sem tűrheti, hogy néhányat idő előtt ki ne irtson az eretnekek közül, hogy hívei lélegzethez jussanak.”56 Ebből az következne, hogy azokat éri el előbb a halál, akik rosszak, de az egész elmélkedés ellentmond ennek a kiszámítható elméletnek. Az itt vázoltakkal szemben épp a „minél ügyvédje lesz.” FOUCAULT, 2000. 365. p. 52 Foucault, 2000. 279. p. 53 A sort még folytathatnánk, akár időben visszafelé haladva. Laskai Osváttól idéz idevágó példát az emberi ítéletek hibás voltáról BÁRCZI ILDIKÓ: Ars compilandi. Bp., 2007. 52-53. p. Emlitett szerző párhuzamos szöveghelyek egyezéseinek és különbségeinek mérlegét recepcióelméleti megközelítésből vonja meg - ld. uo. 147. p. - amennyiben analízisét jelen szöveghelyek tartalmi egybeeséseire alkalmazzuk, kirajzolódik a közös hagyomány háttere, és körvonalazódik az egybehangzó következtetés. 54 MlHÁLYKÓ, 1603. 87. p. 55 vö. Kecskeméti Gábor: A genus didascalicum és a régi magyarországi irodalomelmélet alappozíciói. Bp., 2007. 363-377. p. 5* MlHÁLYKÓ, 1603. 84. p.
