Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Idő és időtlenség mint tél és nyár Mihálykó Jánosnak az örökkévalóságról szóló írásában

70

Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011)

miatt Krisztus is kedvelte a módszert: mert „könnyebben eszébe veheti és elméjében tarthattia” a példázatok tartalmát az ember, másodszor, mert világi dolgokkal való bajlódása közben is inti őt az istenes gondolkodásra, harmadszor, mert könnyen érthetővé, megjegyezhetővé teszi a mondanivalót az „együgyűek és vékony elmüiek” számára is. A szöveg semmit nem bíz az értelmezés tekintetében a befogadóra, kitér erre az elöljáró, és leszögezi, hogy szerzője ebben is Krisztust követi, aki többnyire megmagyarázta példabeszédeit. „Ahol penig valamely példabeszédet Wrunk meg nem magyarázót volna, hogy annak gloszáia ne az mi agyunk gondolattia szerint légyen, azokat más felől vgy meg erősítette, hogy annnak az ő igaz értelme aut ex antecedentibus aut confequentibus tessek meg.”

Míg a perc pontosan mérhető időtartam, addig a kétségtelenül elmúló percekből álló élet tartama több tudományterület felől (fizika, csillagászat, biológia) tekintve is relatív. Egy nap a csillagászatban bolygónként más és más időmennyiségnek felel meg, a biológiában különböző az egyes földi élőlények számára kimért idő. Egy bizonyos: az idő - mint dimenzió - iránya, ami visszafordíthatatlanul tart a születéstől a halál felé. Ez kell, hogy meghatározza az ember törekvéseit. Kevesek képesek már a földi életben megszabadulni minden - ördög által plántált - vágytól, kíváncsiságtól. A földön is feladata van az embernek,1« a véges idő nélkül még a szaporodásnak sincs, de legalábbis torzul jelentősége. Az idő mérése, mértéke az ember lelki, szellemi ténykedésében, képessége határainak kutatásában is meghatározó szerepet kapott (gyorsasági versenyek, az időmértékes verselés, zene stb.), bár tudvalévő, hogy minden alkotás, tett hiábavaló, hiszen a földi csak az öröklétet készíti elő. A vizsgált munka - más koraújkori írások mintáján - az emberi élet átlagos hosszához képest múlandó dolgokhoz hasonlítja a földi pályafutást (árnyék, buborék, füst, pára).

Kairosz és kronosz, az antropológiai idő

Az időegységekkel való játék és a pillanat megállításának, megörökítésének szándéka egyaránt jelen van a tevékenységek között, a nyelv, az írásbeliség is felfogható, mint az idő kitágításának egyfajta kísérlete. Ám míg a ritmus vagy a motívum az idő megújulásából, folytonos visszatéréséből születik, addig a halandónak adatott idő a Biblia szerint egyszeri mérték, aminek van kezdete és vége, ami minden ember, de minden tevékenység számára is külön kiszabatott.15 Az örökkévalósággal foglalkozó

o A jó cselekedet szükséges az üdvösséghez, „mert mi Isten alkotmányai vagyunk, kik teremtettünk Jézus Krisztusban a jó cselekedetekre, melyeket készített az Isten, hogy azokban járjunk”. Ld.: MEDGYESI PÁL: Praxis Pietatis. Kolozsvár, 2003. (továbbiakban: MEDGYESI, 2003.) 15. p.

*5 E tétellel a vizsgált elmélkedés számos helyén találkozni fogunk különböző variációkban: „Az asszonytól született ember rövid életű, [...] kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem mered meg [...] Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át.” (Jób 14,1-2.,5.) „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek és a megvan az ideje a meghalásnak. Megvan