Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 3. szám - RECENZIÓK - Simon Ervin: Zágoni Jenő (szerk.): Baptisták az első világháborúban
Recenziók 93 után kutatva feltétlenül hasznos és ajánlott belepillantani e táblázatba. Már csak olyan szempontból is, hogy azonosítsunk egy adott közösséget, s korai adatokat nyerjünk történetükhöz, múltjukhoz. Statisztikai szempontú vizsgálatok esetében szintén jelentős tájékozódási pontként jöhet szóba a táblázat, persze töredékes voltáról nem szabad megfeledkezni. Noha helynév- mutató könnyíti meg a kötetben való tájékozódást, talán érdemes lett volna a Békehírnök e táblázatának apró alfabetikus rendű átszerkesztése, hogy a bevonultak nevei mellett abc-rendben következzenek a megnevezett gyülekezetek is. További könnyítést jelentett volna az olvasók számára, ha a települések nevei mellett a megyéket is feltüntették volna. Persze nyilvánvaló, hogy ez már bizonyos fokú beavatkozást jelentett volna az eredeti közlésekbe. Ennek ellenére úgy vélem, hogy miután nem kifejezetten szöveges adatokkal van dolgunk, érdemes lett volna megkockáztatni a változtatást. Hasonló rendszerezés a honvédportréknak is javára vált volna, legyen szó akár alfabetikus rendről vagy halálozási sorrendről. Nagyjából ugyan a Békehírnökben való megjelenés alapján következnek az életrajzok, de apró eltérések előfordulnak (Például Ötvös Zsigmond esete, 133. p.). Az Újabb életrajzi adatok, visszaemlékezések című fejezet érezhetően kissé kilóg a mű eddig leírt szerkezetéből. Tartalmát tekintve a biografikus részekhez illeszkedik, ám láthatóan kisebb problémák adódtak a kötetben való pontos elhelyezését illetően. Végül zárófejezet vagy alfejezet vált belőle. Zágoni eredetileg az erdélyi ezredek világháborús történetével foglalkozó kötet12 * második részére (Az erdélyi ezredek bajtársi emlékalbuma) támaszkodott, amikor összeállította e fejezetet. Néhány életrajzot (Somogyi Imre, Bódis István, Durkó Gábor) és betoldást (Zágoni Barabás) leszámítva valamennyi kép és életrajz innen származik. Sajnos a változatlanul hagyott formában nem illeszkedik szervesen a korábbi életrajzi mintákhoz: kevés kivételtől eltekintve nem tudjuk meg, hogy milyen megfontolásból lett kiválasztva egyik-másik honvéd az albumból, azaz milyen baptista kapcsolatokkal rendelkeztek. Zágoni Jenő minden bizonnyal tisztában volt e kérdésekkel, hiszen elvégezte a szelektálást. Jó lett volna kiegészíteni a megszerzett információkkal a listát. Ehhez a fejezethez kapcsolódik egy további kisebb formai kellemetlenség, nevezetesen az előbb említett emiékalbum rövidítési jegyzékét közölte kötetünk szerkesztője is, ennélfogva a precíz alfabetikus rend ezúttal is elmaradt. A szöveges fejezeteket forrásjegyzék, helynév- és személynévmutató, valamint rövid bibliográfiai lista követi. A könyv fényképmelléklettel zárul. A képek döntően a már említett személyi hagyatékokból származnak, de akadnak fotók a Hadtörténeti Intézet fotóarchívumából is. Némely kép ellenben nem azonosítható egyértelműen: vagy a képaláírás hiányzik« vagy a forrásmegjelölés. Képek, térképek egyébként a szövegtestben is előfordulnak. Hasonló hiányoktól sajnos ezek sem mentesek. Ettől eltekintve érdekes vállalkozás volna a kötet eddig publikálatlan hagyatéki képeinek és 12 Erdélyi ezredek a világháborúban. I-II. Szerk.: DeseŐ Lajos - ARDÓI GYULA. Bp., é.n. [1940-1941.] « Somogyi Imre hagyatékának negyedik képe kapcsán például semmiféle információt nem találhatunk, jóllehet a Zágoni által is hivatkozott Somogyi Imre emlékkötetben (ld. 8. sz. jegyz.) ugyanez a kép megnevezéssel és dátummal szerepel.