Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 3. szám - RECENZIÓK - Hantos-Varga Márta: Émile Perreau-Saussine: Catholicisme et démocratie
Recenziók 81 A második fejezet túlnyomóan a III. Köztársaság történetének speciális kivágata: az 1905-ben törvénybe foglalt szeparáció elő- és utóhistóriája. Jules Ferry 1883-ból származó kijelentése sejteti a konfliktus komplex mivoltát: „Összezúztuk a kongregációk és a klérus befolyását, eljött az ideje, hogy visszafogott politikát folytassunk.” A harcos laicizmus és a liberális laicitás váltakozása részint összefüggött a monarchikus berendezkedés, a régi rend után vágyódok köztársaság-ellenes, antiliberális, antiszemita beállítottságával. A tényen az sem változtatott, hogy a katolikus tábor nem volt egyveretű: ultramontán vonulata reakciós és liberális irányzatokra tagolódott, nem is beszélve a neo-gallikán eszmék jelenlétéről. A kormányok diszkriminációval járó antikatolicizmusa mögött azonban sokszor racionalista szcientizmus is meghúzódott, mely a szerző szerint az egyház társadalomszervező erejét akarta kiváltani. Perreau-Saussine a pápai tévedhetetlenség tételének parafrázisaként beszél a tudomány tévedhetetlenségének comte-i elgondolásáról, külön alfejezetet szentel Comte egyes írásainak és azok hatástörténetének. Értelemszerűen a könyv újabb gócpontja az 1901-1905 közötti évek eseménytörténete. A Waldeck-Rousseau- és a Combes-kormány fellépése, a törvénytervezetek vitái, a fogalmak (a vallás mint magánügy, a szabadság tartalma), valamint a szándékok tisztázásának kérdése napjainkig tanulságos. Szokásos módon az elemzés alkalmával visszatérünk a kezdetekhez, a korábbi párhuzamokhoz, a papság polgári alkotmányának céljához. A hivatalos szóhasználatban az „államvallásból” egy évszázad alatt a „többség vallása”, majd „bevett vallás” később közösségi formát öltő „szociológiai tény” lett. Az individuum világának egyoldalú hangsúlyozásával az etatista liberalizmus ez utóbbit is elvitatta. Nem pusztán a lelkiismereti- és kultuszszabadság motiválta, inkább az egyház szerveződési elvét, identitását akarta megkérdőjelezni. A teljes szeparáció (1905) véget vetett a napóleoni konkordátumnak, így az állami kontrollnak, de a laicitás értelmezéséhez kapcsolódó nézeteltérések nem szűntek meg. A könyv utolsó harmada a II. Vatikáni Zsinatot megelőző hosszú időszakot öleli át: a laikus (keresztény, de nem klerikus) jelenlét lehetőségét a laikus (vallási alapokat és befolyást tagadó) államban. Olvashatunk a maurras-i Action Fran^aise-hoz és a marxista munkáspapok mozgalmához csatlakozók motivációiról, s a mindkét megoldást, főként a jobboldali totális diktatúrát elutasító középútról. Perreau-Saussine „vatikáni reformok” néven összekapcsolja a két zsinatot. A demokrácia elfogadása, a lelkiismereti szabadságtól megkülönböztetett vallásszabadság, a pápa mellett a püspöki kollégium és a részegyházak fontosságának kimondása a II. Vatikáni Zsinaton a korábban „vesztes” gallikanizmus érvényesülésének jelei. A mű magvas aktuális látlelettel zárul: A liberalizmus a „mindent lehet” szabadsága-e? E különleges szemléletű szakkönyv hozzájárulhat ahhoz, hogy a rég kialakult és máig gerjesztett ellenségkép - mely sem a köz-, sem az egyén javát nem szolgálja - tompuljon. Nálunk is. (Ism.: Hantos-Varga Mária)
