Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)
2011 / 2. szám - RECENZIÓK - Győri István: Calvin und Reformiertentum in Ungarn und Siebenbürgen
104 Egyháztörténeti Szemle XII/2 (2011) Kossuth-képet ismerteti, de külön kitér arra, hogy ennek a katolikusok, sőt a zsidó rabbik között is voltak követői, akik Kossuthban a bibliai példákhoz hasonló szabadítót, megmentőt látták. Tisza István életművének példáján Tőkéczky László azt szemlélteti, hogy a nemzeti liberalizmus hogyan kapcsolódott össze a reformátussággal, Tisza hogyan volt egyszerre politikai és egyházi vezető, amit az akkori közvélemény teljességgel elfogadott. Végül Juli anne Brandt azt vizsgálja, hogy a dualizmus korának választási eredményeiben mennyire tükröződik a nemzetiségi vagy vallási hovatartozás. Kutatásai megerősítik, hogy ebben a korszakban a választók általában sokkal inkább személyekhez (például Tisza Kálmán, Deák Ferenc), mint ideológiákhoz kötődtek, de a helyi eltérések ellenére is érzékelhető volt a magyar többségű választókörzetek ellenzéki kötődése. Az ötödik fejezet ezt a címet viseli: Ellenségkép és önábrázolás. Ez a rész arról szól, hogy a különféle nemzetiséghez és konfesszióhoz tartozó személyek vagy csoportok hogyan tekintettek egymásra, és milyen képet igyekeztek magukról kifelé kialakítani. A sorban az első, Ulrich A. Wien tanulmánya, aki azt vizsgálta meg, hogy az erdélyi szászok milyennek látták az erdélyi reformátusokat a 16-17. században. Bitskey István Pázmány Péternek a protestánsok vallásszabadságáról alkotott felfogását ismerteti, amelyet 1608-ban az országgyűléshez intézett memorandumában foglalt össze. Pázmány kitartott a Kálvinnal szembeni alapvető elutasító álláspontja mellett, ellenezte a Károli-féle bibliafordítást, de a vallásszabadság kérdésében reálpolitikusként azt javasolta, hogy a nemesség esetében tekintsenek el a tiltástól, ugyanakkor az uralkodó felelősségévé tette, hogy alattvalóit a vallás dolgában a helyes útra vezesse, amely az ő meggyőződése szerint a katolikus vallás volt. A Türelmi rendelet utáni református-lutheránus egységtörekvéseket Kertész Botond mutatja be, majd Hans-Christian Maner a 19. századi román történetírásnak az erdélyi kálvinizmussal való konfliktusait elemzi. Érzékletesen mutatja be, hogy a dákoromán elmélet és az orthodox ősiség eszméje bőséges muníciót adott a román történetíróknak a számukra veszélyesnek látszó, az akkori államhatalom védelmét élvező kálvinizmus és magyar nemzetiség elleni támadásra. Végül a befejező, hatodik fejezet ezt a címet viseli: Kálvin ma. Ezzel a tanulmánykötet túl is lép a címen, így ez ilyen értelemben függeléknek is tekinthető lenne, de mégis szerves részét képezi a könyvnek. Itt előbb Balog ZoLTÁNtól a kálvinizmus magyarországi aktualitásáról egy személyes értékelést találunk, amelyben azt mutatja meg konkrét példákkal, hogy Kálvin eszméi az egyszerű emberek vallásosságától kezdve az általa is képviselt politikai irány dokumentumaiig is megtalálhatók, tehát ma is élnek. Az utolsó dolgozatot a szerkesztő, Márta Fata és Millisits Máté közösen jegyzi Kálvin a magyar emlékezetkultúrában címmel, azaz, hogyan emlékeznek a magyarok Kálvinra. Nem elemző tanulmány, inkább a külhoni olvasó számára összeállított tájékoztató. Áttekinti a 19. századtól napjainkig a Kálvin-jubileumok magyarországi megünneplését, felsorolja a magyarországi Kálvin-emlékműveket, majd függelékként egy részletet közöl Sütő András Csillag a máglyán című drámájából német fordításban, végül röviden bemutatja a Kárpát-medence református egyházait. A kötetet nagyon részletes hely- és névregiszter egészíti ki, amely tartalmazza a helynevek korábbi és mai formáit is. Nagyban emeli a könyv
