Egyháztörténeti Szemle 12. (2011)

2011 / 1. szám - DISPUTA - Csepregi Zoltán: Kálvin hatása Magyarországon és Erdélyben 1551 előtt?

160

Egyháztörténeti Szemle XII/1 (2011)

Luther minősítette Dévait szakramentáriusnak, hanem az eperjesi prédikátorok, többek között a más forrásokban is konzervatív teológusnak mutatkozó Bartholomeus Bogner.*’ Luther csodálkozik Dévai ilyen besorolásán, majd azzal magyarázza a vádat, hogy a magyar reformátor - összhangban a wittenbergiekkel, de ellentétben az eperjesiekkel - elvetette az oltáriszentség felmutatását, az elevációt. Implicit módon ezzel megvédi Dévait a szakramentárius elhajlás vádja ellenében, amit levele végén explicit módon tesz meg Melanchthonnal: „Philippre egyáltalán nem gyanakszom, sem senki más közülünk.”

Dévai már 1533-ban Kálvin tanítványa volt

Ha a terjedelem alapján ítélünk, tanulmányának fő részében Bernhard Dévai teológiájának forrásaival és besorolásával foglalkozik. Ifj. Révész Imre 1915-ben megjelent értekezése*2 óta erről (apró kilengésekkel) az a communis opinio, hogy bár Dévai egyik mesterének sem volt szolgai követője, sőt, eredeti ötletei is voltak, gondolatait leginkább Melanchthon tágölelésű rendszerének keretei között lehet elhelyezni. Az 1537-ben megjelent Disputatio-ban a melanchthoni Loci communes 1535-ös kiadásának (secunda aetas), míg a Dévai utolsó fennmaradt művének tekinthető Nagyváradi tézisekben (1544)33 a Loci 1543-as kiadásának (tertia aetas) szövegszerű hatását lehet kimutatni. Gyakori és hosszú németországi tartózkodásainak köszönhetően Dévai e dogmatikai kézikönyvnek mindig a legfrissebb kiadását tudta felhasználni művei megfogalmazásához.

A szabad akarat kérdéséhez Bernhard Dévainak az 1533-as Johannes Fabri püspök előtti bécsi kihallgatásából idéz. Ez az eszmecsere köztudomásúan kettős (egymást kölcsönösen hitelesítő) hagyományozásban maradt fenn, nemcsak Dévai 1537-ben megjelent megfogalmazása * 32 33

Briefwechsel, (továbbiakban: WA.B.) Bd. 10. Weimar, 1947. 555-556. p. (nr. 3984.); vö. Bd. 13. 326-327. p.; ETE. 4. 350. p.; D. Luther Márton Művei. 6. Szerk.: MASZNYIK ENDRE. Bp.-Pozsony, 1917. 434-435. p. „Amit különben Dévay Mátyásról írtok, azon felette igen csodálkozom, mert őneki nálunk olyan jó híre van, úgy hogy magam is nehezen tudom azt elhinni, ha mindjárt írjátok is. De legyen bár, amint van, a sakramentáriusok tanát bizony mégsem tőlünk tanulta.” (Masznyik Endre fordítása.)

3’ SCHEIBLE, HEINZ: Melanchthons Beziehungen zum Donau-Karpaten-Raum bis 1546. In: Luther und Siebenbürgen. Ausstrahlungen von Reformation und Humanismus nach Südosteuropa. Hrsg.: WEBER, GEORG UND RENATE. Köln, 1985. (Siebenbürgisches Archiv 19.) 36-65. p. (továbbiakban: Scheible, 1985.) 47-48. p.

32 RÉVÉSZ IMRE, Ifj.: Dévay Biró Mátyás tanításai. Kolozsvár, 1915. (továbbiakban: RÉVÉSZ, 1915.)

33 RÉVÉSZ IMRE, Ifj.: Dévay Mátyástól erednek-é az 1544-i tételek? In: Szentpéteri Kun Béla Emlékkönyv. Debrecen, 1946. 437-452. p. (továbbiakban: RÉVÉSZ, 1946.); Bucsay, Mihály t - Csepregi, Zoltán: Thesen des Pfarrkonvents in Nagyvárad (Großwardein), 1544. In: Reformierte Bekenntnisschriften. Hrsg.: Faulenbach, Heiner - Busch, Eberhard. Bd. 1/2. 1535-1549. Neukirchen, 2006. (továbbiakban: BUCSAY-CSEPREGI, 2006.) 429-438. p. (Nr. 32.)