Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - DOKUMENTUMOK - Udvarvölgyi Zsolt: A Magyar Iszlám Közösség megalapítása (1988)
A Magyar Iszlám Közösség megalapítása (1988) 145 35Amennyiben a helyi iszlám gyülekezetek száma megnövekszik, úgy azok vallási vezetőiről a magyar állampolgárok köréből gondoskodni kell. Erre a célra az Iszlám Közösség az igényeknek megfelelő számú ösztöndíjat ajánl fel annak érdekében, hogy a jövő vallási vezetőit a kairói Azhar egyetemen vagy egyéb javasolt helyen kiképeztesse. VI. fejezet Zakat20 hozzájárulás 36Az Iszlám Közösség a hívők által befizetett Zakat hozzájárulást kétféle módon használhatja fel:- az Iszlám általában vett ügye érdekében — a hívők anyagi megsegítése érdekében. A Zakat hozzájárulás tehát kényelmi célokra, emberi önös érdekek finanszírozására nem fordítható. A Zakat hozzájárulás begyűjtésére, kezelésére a vagyonkezelőség hivatott a gyülekezet felügyelete mellett. 37A Zakat forrása lehet imatermek létesítésének országon belül vagy kívül, vallási tárgyú beruházások, intézmények, művészeti ágak finanszírozásának. VII. fejezet Iszlám bíráskodás, shariya21 38A gyülekezeten belül elintézendő fegyelmi vétséget az Iszlám előírásai szerint kell elbírálni, feltéve, ha ez nem tartozik a magyar állam joghatósága alá, illetőleg a fegyelmi büntetés nem ütközik az állami jogszabályokba. A fegyelmi vétségek elbírálására a Vének Tanácsa által ösz- szehívott fegyelmi bíróság hivatott a bíró (kádi) irányítása mellett. 39Az Iszlám Közösség elhivatottnak érzi magát, hogy megbízás esetén az iszlám jogrendszer államaiban élő magyar és nem magyar hittársait megfelelő díjazás fejében jogvédelemben részesítse. Ezekre az esetekre iszlám jogászt kér fel eseti megbízás alapján, de ha az ügyek gyakorisá20 Zakat: jelentése alamizsna, „szegény-járandóság”. Az iszlám öt fő pillérének egyike, a modern iszlám gazdaságelméletekben az egyik adófajta. Célja a muszlim közösségen belül a vagyoni különbségek csökkentése és az igazságosság megvalósítása. Rostoványi, 1998.452. p. 21 Saría (arabul): az iszlám előírásainak, rendelkezéseinek összessége, egy „magatartási kódex”, az iszlámnak megfelelő életmód fő rendező elve. Többnyire csak az iszlám jogot (fiqh) értik rajta, holott több annál, hiszen a jog, az erkölcsiség és a teológia elegye. A kifejezés pontos jelentése „vízhez vezető út”. Rostoványi, 1998.445. p.