Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
„Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni.” 109 pott Trabanttal - mintegy az 1984 előtti látogatásaik fordítottjaként - jártak vissza korábbi közösségükbe. Másrészt leggyakrabban ők vállalkoztak a nagyobb nyilvánosság előtt történő tanúságtételre is; mivel az életige, az evangélium megélésének színtere legtöbbször a család, általában házaspárok álltak a mikrofon mögé, hogy tapasztalataikról beszámoljanak. (A házaspárok tanúságtétele később más lelkiségekben, leginkább a Házas Hétvége Mozgalomban is elterjedt. A tanúságtételek alapjául gyakran az egy-egy családnál történt vendégeskedés alkalmával elmesélt érdekesebb történetek szolgáltak.) Nyilvános tanúságtételek már a bükki és a gerendási Máriapolin elhangzottak, de igazán rendszeressé akkor váltak, amikor mód nyílt a nagy létszámú találkozókhoz közösségi vagy színháztermeket bérelni, például művelődési házakban. Szegeden a Csongrád Megyei Tanács (!) Rákóczi téri központi épületének színháztermét már 1986-tól igénybe tudták venni kisebb találkozók céljára a gondnokkal való személyes ismeretség alapján, „baráti találkozó”, „bankett” ürügyével. Az álcázásra a Fokolare vezetőinek megítélése szerint az utolsó pillanatig szükség volt: amikor szervezni kezdték az 1989-es Máriapolit, amely végül a hazai lelkiség addigi legnagyobb szabású rendezvénye lett, az egyházügyi illetékesekkel még el kellett hitetni, hogy a kecskeméti központi kultúrházban egy cukrászkongresszust készítenek elő. Szimbolikus, hogy ezzel a Máriapolival egy időben, 1989. július t-jén szűnt meg hivatalosan az AEH. A közösségi differenciálódás mellett a 80-as évek második felében a szegediek körében is meghonosodtak a külföldi lelkiségből átvett, és most már különösebb félelem nélkül használt „szakkifejezések”: a „collegamento” volt az elkötelezettek állandó kapcsolattartása Chiarával vagy más fokolárokkal, ami leginkább telefonbeszélgetések formájában történt (a kilencvenes években már videókonferenciákat is szerveztek), legtöbbször ilyenkor kaptak hírt egymásról. A Máriapolikon pedig rendszeresen lejátszották Chiara hangszalagra, keskenyfümre, illetve a 80-as évek végétől már videoszalagra felvett üzeneteit, elmélkedéseit. A közös, csendes elvonultságban töltött lelki nap volt a „ritiro”, az egész napos találkozókat „giornata” névvel illették, s ebben az időszakban még olaszul nevezték magukat a „volontariók”. A fiatalok itt is a GEN-egységekbe kezdtek szerveződni, a különféle csoportok neve „fürt” lett, ezeket fogta össze a helyi közösség. Az egyetemes mozgalmon belül Magyarország a 90-es évek elejétől külön „zónát” alkotott, amelyen belül a budapesti fokolár/fokolárok léptek elő ún. zónaközponttá, Szeged és környéke ezen belül alkotott „kis zónát” vagy régiót. (A meglévő fokolár-közösségek alapján Olaszország 20 ilyen zónát foglalt magában, más országok, ahol kevésbé terjedt el a mozgalom, többen együtt alkottak egy zónát.2“*) A 80-as évek végéhez közeledve a végső gazdasági-morális válságba jutott államhatalom szorítása tovább gyengült. Bár egyházpolitikáját 24 Egy-egy terület zónává válásához minimum 4 együtt élő fogadalmas fokolár csoport kellett.
