Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
„Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni.” 101 ni az önkormányzatot, a pert meg is nyerte, és mintegy félmillió Ft kártérítést ítéltek meg számára. 1979 fordulópont a szegedi Fokoláre történetében. Sávai Jánost püspöke Rómába, a Pápai Magyar Intézetbe (PMI) küldi ki teológiai tanulmányai folytatására. Említettem, hogy Udvardynak tervei voltak a szeged-rókusi káplánnal, őt azonban a kiküldetés mégis váratlanul érte, hiszen nem voltak ilyen ambíciói, s szerinte a korábbi rendőrségi ügyek sem igen segíthették elő, hogy külföldi ösztöndíjat kapjon. Jellemző módon az egykori csoporttagok közül van, aki úgy magyarázza távozását, hogy az valójában eltávolítás volt: más plébániára nem lehetett száműzni, nehogy ott is működő közösséget kovácsoljon össze, így maradt az, hogy „felfele buktatják”. A Fokoláre és általában a bázisközösségek iránt jóindulatú püspökről azonban ilyen motiváció nehezen feltételezhető. Sokkal inkább az ÁEH-nak vagy a belügynek lehettek hasonló indokai, utóbbi a római ösztöndíjat kitűnő lehetőségnek látta a renitens pap beszervezésére, méghozzá a PMI-ben és egyáltalán a Vatikánban történő hírszerzés céljából. Sávai így feljebb került az AB ügynökjelöltjeinek hierarchiájában: 1979 márciusában a külföldi hírszerzésre specializálódott III/I-4. osztály egyik munkatársa, Patkó Gábor őrnagy kezdett el vele módszeresen foglalkozni, és őt feladatára kiképezni. A helyzet nem olyan volt, hogy a „Marosi János” fedőnevet kapott káplán nyíltan megtagadhatta volna a részvételt ezeken a találkozókon, féltette csoportját is, ezért kezdetben a színlelt együttműködés mellett döntött. Ennek azonban hamar vége szakadt: hét hónap elteltével Pados Gábor rendőrezredes csoportfőnök-helyettes már azt javasolta szegedi kollégáinak, hogy „Marosit a 79/80-as tanévben Rómában ne adjuk át a kapcsolattartónak”, mivel „a kezdeti jó együttműködést követően néhány héttel egyre inkább arra törekedett, hogy lazítson kapcsolatunkon, és állandóan kibúvókat keresett: félt és fél a végleges lelepleződéstől.”1? A belügy emberei ezután végleg eltekintettek attól, hogy a hálózati munkából ügyesen kihátrált Sávait a PMI-be beépített informátorként foglalkoztassák, bár kinti ellenőrzését folyamatosan fenntartották. Mivel az ügynökjelöltek - különösen a III/i által külföldi hírszerzésre kiszemeltek - igen alapos „környezettanulmányon” mentek keresztül, azaz minden irányú kapcsolataikat részletesen feltérképezték, ezek után még inkább figyelemreméltó a szegedi állambiztonságiak szűkszavúsága az életige-körrel, sőt magával az egyetemes lelkiséggel kapcsolatban. Jelentéseikben csak halvány utalásokkal találkozhatunk, még a rókusi közösség működésének sokadik évében is: „Könnyen köt ismeretséget, és környezetére - főként a fiatalokra — mély hatást tud gyakorolni” — írja a Sávai Jánosról szóló jellemzés. Még egy-két helyen történik említés általánosságban csoportbeli „fiatalokról”, de semmi több. És egy zárójeles észrevétel a Rómába való kiutazás előtti ügynöki '? ÁBTL. 3.1.1. Bt 2349/2, Jelentés 1979. márc. 9. 16-22. o.; Javaslat 1979. okt. 4., 30. p.
