Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
102 Egyháztörténeti Szemle XI/4 (2010) eligazítás szövegében - gyakorlatilag az egyetlen hely, ahol a lelkiséget néven nevezik: „Felhívtuk figyelmét arra, hogy kinti tanulmányain kívül egyéb témákkal ne foglalkozzon (M. ugyanis feltétlen híve a fuocularista (sic!) mozgalomnak).18 * Az a benyomásunk támadhat, mintha a belügyesek egyáltalában nem lettek volna tisztában azzal, hogy a mozgalom idehaza is több éve működik. Tény, hogy Tomka Ferenc nagyobb létszámú, külföldre több szállal is kapcsolódó egri-pesti csoportjait, amelyeknek képviselői rendszeresen konzultáltak a Regnum és a Bokor vezetőivel, csak a 8o-as évekre sikerült feltérképeznie a helyi BM szerveknek: első jelentésük e témában 1983 júliusában íródott. Még érdekesebb, hogy konkrét információkkal rendelkeztek Gaetano Minuta („Tanino”) olasz állampolgárról, akit Chiara Lubich 1985 márciusában „a fokolarini lelkészekkel való megbeszélés céljából” küldött Magyarországra.1? Viszont minden jel szerint nem sejtették, hogy Gaetano már 1980 óta hivatalosan a magyarországi mozgalom felelőse, társával Grazia Passával együtt (Grazia 1982-től) alapítói a pesti férfi, illetve a női fokolárnak, „fedőfoglalkozásként” pedig egyetemi hallgatók az ELTÉ-n, Grazia régészet, Tanino pedig magyar nyelv szakon. Ha tehát a politikai rendőrség még a 80-as években is igencsak foghíjas információkkal rendelkezett a Fokoláre-ról, még inkább jellemezhette ez 1979-ben a szegedi III/III-as alosztályt. Bár bizonyosra vehető, hogy voltak ismereteik a szeged-rókusi közösségről, de látványos külsőségek és jelszavak híján nem tudták azt összefüggésbe hozni a Chiara Lubich vezette egyetemes lelkiséggel. A közösség tagjai tehát káplánjuk és a Jugoszláviából átlátogató fokolarinik intencióinak megfelelően valóban betartották a konspirációs játékszabályokat, sem a Chiara, sem a „Fokoláre” nevet nem használták stb. Az egykori tagok meggyőződéssel vallják azt is, hogy soraikban soha nem volt besúgó, amelynek okait Erhardt Gyula így foglalta össze: „Egy intellektuális közösségbe, ahol az Evangéliumot csak tanulmányozzák, elemzik, simán beépülhet egy kém vagy besúgó. De amikor arról van szó, hogy te ma hogy élted meg, mit csináltál ma, hogy valósítottad meg a kereszténységedet, és ezt elmeséljük egymásnak, onnan egy besúgó elmenekül. Nem tud mit kezdeni az egésszel, nem érzi magát jól ott. Legalábbis mi ezt tapasztaltuk meg.” A szegedi Fokoláre-t takaró jótékony ködfátyolban mindenképp része lehetett még Kiss József plébánosnak vagy más ismeretlen jóakaróknak, akik a „botrányokat” is, mint például az említett plakátügy, sorra elsimították. Legvégül nem lehet kizárni azt a politikum határát súroló eshetőséget sem, amelyre az ÁBTL munkatársai hívták fel figyelmemet: vannak ugyan bőséggel a szegedi lelkiségre vonatkozó iratok, csak épp 18 Uo. 19. o.; 4/79. sz. utasítás, 1979. nov. 9. ‘9 Tomka, 2005.208-231. p.
