Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
,Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni.” 91 „A bécsiek [bécsi fokolarinók - M. A.] mindig pont vasárnap szerettek betoppanni hozzánk, amikor, ha szép idő volt, mindig eljártunk kirándulni, mint más normális ember [...] erre föl kirándulás helyett le kellett ülni velük a szobában beszélgetni. Igaz, Istenről, vagy az evangéliumról, de hát ezt megtehettük volna az erdőben is, én abnormális dolognak tartottam ilyenkor a benn iicsörgést. Több lépcsőn keresztül értettem meg, miről van szó. Egy jellemző példa az az életige, amelynek alapja: »S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj el vele kétannyira« (Katolikus Biblia: Máté 5,41) Engem ez az életige nagyon zavart, pláne hogy nem volt hozzá semmiféle magyarázat, ami akkoriban gyakran előfordult. Legszívesebben kihagytam volna az evangéliumból ezt a mondatot, nem értettem miért van benne. Én szabad ember vagyok, engem ne kényszerítsen senki semmire, mert nemhogy dupla annyit, még a felét sem fogom megcsinálni! Egyik barátunk - Tarjányi Béla, most a Hittudományi professzora - járt ki Bécsbe, az ottani fokolárba is, és egyszer rákérdeztem: na, mit mondtak a bécsiek, mit jelent ez az életige? Mire ő: nagyon egyszerű, nekünk van egy mániánk, nevezetesen az, hogy SZERETÜNK. Aki csak kényszerből csinál valamit, az nem szeret, az csak parancsot teljesít, mint egy katona. Mi viszont azt akarjuk elérni, hogy minden momentuma a tetteinknek szeretetté válhasson: ha te többet csinálsz, mint amire kényszerítenek, azt már lehet szeretetből csinálni, az már a te szabadságodban áll, hogy megteszed-e vagy sem! Ez olyan nagy dolog volt, hogy úgy éreztem, magamtól sose jöttem volna rá. Pedig olyan pofonegyszerű. Úgy éreztem, kell itt lennie valami többnek, karizmának, és nekem erre szükségem van. így aztán a bécsieknek is »megbocsátottam«, mikor megértettem, nekik nincs idejük kirándulgatni, hiszen csak pár órára jöttek, különben is arra törekedtek, hogy más ne lásson minket egy csoportban. Az autójukat is 3 utcával arrébb rakták le, csak egyenként jöttek fel a lakásba, a Chiara elmélkedéseit tartalmazó kazettára az elején Rolling Stones számokat vettek fel, ha netán a határon belehallgatna valaki. [...] Annyira vigyáztak mindenre, és egy kirándulás nagyon feltűnő lett volna.” A kötetlen zenélés, éneklés mellett a csoportban a közös imáknak is a kötetlen formája vált népszerűvé, ami a mélyen megélt lelkiségből is fakadt, és egyidejűleg kezdett terjedni a karizmatikus jellegű mozgalmakban, illetve minden földalatti mozgalom, csoport tagjai között. Mindemellett az életigéhez kapcsolódó közösségi gyakorlat közérthetősége, és persze maga az egyedülálló közösségi élmény voltak azok az elsődleges vonzó tényezők, amelyek rétegfüggetlenné tették az életige- kört. (Szinte minden egykori tag természetszerűleg első helyen említi: „úgy éreztem, itt engem nagyon szeretnek”, de ugyanezt fogalmazzák meg egy külföldi fokolárban, vagy mint egy másik példán már láthat-
