Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
90 Egyháztörténeti Szemle XI/4 (2010) szempontokat éljünk is meg belőle: ilyen a szegénység, az erőszakmentesség* a szolgálat. Ez a három, amire koncentráltak, és az evangélium elemzése is e három kiemelt szempont felé irányult. Fontos volt az evangélium általános megértése és szellemiségének elsajátítása is, de nem úgy, ahogy az Életigében: itt újdonság volt számomra, hogy a feltétlen szeretetet gyakorolva meg lehet élni a teljes evangéliumot, és ez alapvető lett egész további életünk alakulásában.” Nem elhanyagolható erőt adott az a tény is, hogy mivel az adott hónapra a világ minden fokolár-közössége ugyanazt az életigét kapta meg, a szegediek valóban úgy érezhették, minden elszigeteltség ellenére is bekapcsolódnak az egyetemes lelkiségbe, és egységben vannak külföldi társaikkal. Az életigék gyakorlati alkalmazásának csakhamar kialakult a sajátos módja: az egyik találkozón felolvasták és elmélkedtek róla, utána kiki a saját életében próbálta valóra váltani, majd a rákövetkező találkozón, egyfajta tanúságtétel formájában mindenki beszámolt az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól, érzéseiről és nehézségeiről, arról, „hogyan tudott szeretni”. (Az őszinteség jegyében a tanúságtevő olyan történeteket is elmondhatott, amelyeknek ő nem volt igazán pozitív szereplője). Erhardt Gyula és Kriszta, az említett három budapesti házaspár egyike, akik 1984-ben közel 10 évnyi ottani Fokoláre-beli aktivitás után, mint országos vezetők gyermekeikkel együtt Szegedre költöztek, hogy az itteni közösség felelősei legyenek, életükből jó néhány személyes példát hoznak arra, miként lehetett gyakorolni a feltétlen szolgáló szeretetet. A vendégségbe érkező, majd váratlanul edényeket elmosogató szemináriumi spirituális, vagy a mások ingeit is kivasaló idős német teológiaprofesszor tartozhatott volna akár más lelkiséghez is, de önzetlenségük módja sajátságosán „fokoláros” volt. Egyben váratlan evangéliumi élmény a lelkiségen kívül álló számára, aki a papokat mindig a laikusok felett elhelyezkedő, megfellebbezhetetlen tekintélyeknek látja, akik csak egészen rendkívüli alkalmakkor látogatnak meg egy családot, és legkevésbé sem várható el tőlük, hogy mosogassanak. A Fokoláre csoportjaiban a „szeretet művészete”8 „pszichológiája” nyújtott segítséget abban is, hogy valaki látszólag érthetetlen, bosszantó megnyilvánulásai nyomán ne a harag uralkodjon el, hanem társai igyekezzenek megfejteni cselekedeteinek mozgatórugóját, majd abból kiindulva jobban megérteni és elfogadni őt magát. Nem véletlen, hogy olykor Chiara is választott a parola di viták témájául nehezen értelmezhető, sőt a hétköznapi ember számára egyenesen provokatív szentírási részeket. Erhardt Gyulának szintén volt ezzel kapcsolatos élménye, amely hasznosnak bizonyult abból a szempontból is, hogy a Fokoláre-ban kötelező óvatosság motivációira is rávilágított: 8 A szeretetre alapozott kommunikáció területeire összefoglalóan az „egység technikája” kifejezést is használták, vö. Chiara, 2003.23-24. p.
