Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
„Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni” A Fokoláre lelkiség Szegeden a rendszerváltás előtt Mezey András Karizma a diktatúrákban élők számára A magyarországi kommunista pártállam 4 évtizede alatt számos katolikus kisközösség és bázisközösség élte életét nyilvános működési lehetőség nélkül, a diktatúra keménységétől függően többé-kevésbé föld alá szorítva. „Mikrotörténetük” egész országra kiterjedő, szociológiai alaposságú feltárása még várat magára; a vizsgálódás nyilvánvalóan köny- nyebb azoknak a közösségeknek az esetében, amelyek valamely nevesített kongregációhoz, egyházi mozgalomhoz vagy lelkiséghez, esetleg egy-egy kiemelkedőbb egyházi (nem feltétlenül papi) vezető személyiséghez kötődtek. Nem véletlen, hogy a Bokor, a Regnum Marianum vagy a Fokoláre közösségeinek, egyes karizmatikus és ökumenikus csoportoknak a története jobban dokumentált, ám e dokumentumok, kevés kivétellel egy-két elnyomó pártállami intézmény művei. Mivel az egykori Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) szinte kizárólag a hivatalos „föld feletti” egyház, egyházak kézi vezérlésére specializálódott, tehát ezzel kapcsolatos iratokat keletkeztetett, az illegálisnak vagy féllegálisnak tekintett kisközösségeket magától értetődően belügyi, rendőri hatáskörbe tartozónak tekintették még a Kádár-korszak vége felé is. így az utóbbiak tagjainak és vezetőinek egyéni visszaemlékezéseit leszámítva az információk zöme az egykori AVH-s, állambiztonsági, ritkábban bírósági iratokból szerezhetők meg, és e forráscsoport tendenciózus, olykor a végletekig torzító jellegéről (ami persze az ÁEH-iratokra, vagy egyes párt- és társadalmi szervek jelentéseire is vonatkozik) azt hiszem szükségtelen bárkit meggyőzni. A visszaemlékezők pedig óvatosságból csak a legritkább esetben készítettek feljegyzéseket, vagy vezettek naplót, még akkor is, amikor már letartóztatásoktól, házkutatásoktól nem kellett tartaniuk. Nem csoda ezek után, hogy az egyes lelkiségek, kisközösségek hazai történetének monografikus feldolgozottsága (nem a lelkiségi irodalma!) meglehetősen sovány, a Fokoláre esetében egyenesen hiányzik. Pedig utóbbi már azért is külön figyelmet érdemelne, mert a magyar katolikus bázisközösségi formációk közt elsőként - és sokáig egyedüliként - külföldről adaptált jelenségről van szó, amelyet laikus szinten joggal lehetett a II. Vatikáni Zsinat utáni lelki megújulás, és az ökumenizmus egyik fő hírhozójának tekinteni, miután e megújulás a hivatalos egyházi csatornákon igencsak akadozott, s nem csupán az állampárti elnyomás következtében. Magyarországon a Fokoláre mozgalomnak az 1970-es és 80-as években Budapesten, Egerben és Szegeden működtek a legnagyobb közösségei, de kisebb csoportok és szimpatizánsok megtalálhatók voltak Szombathelytől Kisvárdáig, Váctól Pécsig, Jánoshalmáig, Kecskemétig, az ország több kisebb-nagyobb településén. A Szeged-Rókusi Egyházközségen belül kibontakozott Fokoláre-közösség történetét,
