Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mezey András: "Nemcsak tanulmányozni, hanem megélni"
80 Egyháztörténeti Szemle XI/4 (2010) amelyet tanulmányom témájául választottam, döntő mértékben szintén az egykori résztvevők személyes visszaemlékezéseire támaszkodva próbálom végigkísérni egész a rendszerváltozásig - bízva abban, hogy e többszólamú oral history az írott forrásanyag hiánya ellenére sem marad kiegyensúlyozatlan, és az egyes emlékezetek kalkulálható pontatlanságát, szubjektivitását épp a „többszólamúság” korrigálja majd. Ezen a helyen szeretnék köszönetét mondani interjúalanyaimnak és adatközlőimnek: mindenekelőtt Sávai Jánosnak, a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola tanárának, Kiss Imre újszegedi plébánosnak (a főiskolán a liturgika tanárának), Perlaki Flórián újszegedi lelkésznek, Doszpod Lászlónak, Doszpodné Szirányi Katalinnak, Erhardt Gyulának és feleségének Erhardt Krisztának, Jáger Istvánnak, Kerényi Tibornak, Smohai Ferencnek, Szélpál Mártának, Tari Antalnak, Tari Istvánnak, és Varjasi Gyulának; valamennyien a Fokoláre lelkiség szegedi képviselői, a legtöbben közülük ma is aktív résztvevői. Köszönet illeti továbbá a kiegészítő információkért és a történelmi pontosság érdekében tett kiigazításokért, szöveg-gyomlálásokért Tomka Ferencet, az Újpest-Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia vezetőjét, teológiai tanárt, aki a lelkiség magyarországi elterjesztéséért a legtöbbet tette és kockáztatta; Reskovits Ágnest és Ferenczy Zoltánt, a Fokoláre szegedi női és férfi ágának vezetőit és újfent Smohai Ferencet. A Bulányi György vezette Bokor vagy a Regnum állambiztonsági iratanyagának bőségével összevetve a Fokoláre szegedi közösségét illetően mindössze két dosszié áll a témát kutatók rendelkezésére az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL): egy O (ob- jektumj-dosszié, amely a Szegedi Hittudományi Főiskola szemináriumának, és az onnan kikerült papok egy részének működését követte figyelemmel, illetve egy beszervezési kísérlet történetét feldolgozó B (munka)-dosszié. Ám a lelkiségre vonatkozóan ezekben is jobbára csak halvány utalásokat találunk. Teljes egészében hiányoznak ugyanakkor a közösség életét helyzetükből adódóan közelebbről, sőt belülről ismerő ügynökök vagy az ún. társadalmi megbízottak jelentései, amelyek konkrét történéseket, jellemzéseket tartalmaznak, és más esetekben az ÁB iratanyag legnagyobb hányadát szokták kitenni. Ennek összetett hátterére később még kitérünk, itt csupán azt az önvigasztaló kontrasztot bocsátom előre, hogy a mai kutatást megnehezítő okok annak idején rendkívül áldásosnak bizonyultak a szegedi lelkiség életében. A szigorú forráskritika nyilván felvethetné a kérdést: kevés és tendenciózusan torzító (ha épp nem hazug) írásos dokumentumanyag az egyik oldalon, egyes esetekben jóhiszeműen torzító személyes emlékek a másikon - kikerekedhet-e ebből egyáltalán egy valamennyire is objektív történet? Növeli-e ezen túlmenően az esetlegességeket, homályos pontokat, hogy nem leírt - tehát feltehetően szabatosabb, átgondoltabb - hanem élőszóban előhívott emlékekkel van dolgunk? Egyáltalán, a szegedi Fokoláre lelkiség története ez, vagy sokkal inkább az interjúalanyok egyéni életútjainak egy-egy szakasza, amelyek metszetéből szerencsés esetben összeáll egy koherens kép? Van egy szilárd