Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kárpáti Zoltán Endre: A pálos rend visszatelepítésére tett kísérletek

A pálos rend visszatelepítésére tett kísérletek 65 P. Zembrzuski Mihály44 45 sorai e tárgyban pontos eligazítást adnak. Emellett nehéz elképzelni, hogy P. Zadravecz István ferencrendi tábori püspök azzal a célzattal állt munkába a Sziklatemplom Bizottságban, hogy személyes tekintélye és befolyása segítségével támogassa az akkor még csak kevesek szívében élő pálos ügyet. A fenti közbevetést a tény­szerűség érdekében kell leszögeznünk. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy Pfeiffer államtitkár már ekkor a pálosok visszatérését szorgalmaz­ta. A gellérthegyi Szent Iván barlangot Lux Kálmán45 terveit követve alakították Sziklatemplommá. Az önfeláldozó összefogás eredménye­ként 1926. május 23-án készen állt a templom egyik része és felszentel­te P. Unghváry Antal46 47 48 49 * * ferences tartományfőnök.47 Még aznap este Glattfelder Gyula48 Csanádi püspök vezetésével gyertyás körmenetben zarándokolt el majd ötvenezer ember a lourdes-i Szűz Mária szobor megáldására.49 A felső templom hajója a Szent Iván barlangjától délre elterülő kiugró nyúlványon, gyakorlatilag a szabad ég alatt került kiala­kításra. Két sorban helyezték el a padsorokat. A templomhajót díszes vasrács80 választotta el a szentélytől, amely a valamikori barlangból lett 44 Zembrzuski Mihály volt a pálos rend magyarországi kolostorainak lengyel származású rendfőnöki megbízottja az 1934-es visszatelepülést követően. 1942-ben az egyik rendtársa rosszindulatú feljelentését követően vádiratot fogalmaztak meg ellene. Ezt a hercegprímáshoz is eljuttatták, aki személyes közbelépésével akadályozta meg a német hatóságoknak történő kiadatását. 1944. március 19-e után a Gestapo hajtóvadászatot indított ellene, mivel an­gol és szovjet kémnek tartották. Vö. ZEMBRZUSKI, 1947. 86-97. p.; KÁRPÁTI, 2010. 113-114. Az 1945-ben bekövetkezett baloldali fordulat után angol ké­met sejtettek benne. 1948-ban kiutasították az országból. 45 Lux Kálmán (1880-1961): a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, oklevelét 1901-ben szerezte. 1914-ben már doktori címmel rendelkezett. 1919-től a Műemlékek Országos Bizottságának vezetője és magánépítész egyben. Töb­bek között a Sziklatemplom tervezésében vállalt aktív szerepet. 46 Unghváry Antal (1877-1944): középiskolai tanulmányait követően 1893- ban lett tagja a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett magyarországi ferences rendtartománynak. 1899-ben szentelték pappá. Pécsi káplánságát követően Gyöngyösre kerül a ferencesek hittudományi főiskolájára. 1911-től teológiát tanított Gyöngyösön. Négy alkalommal töltötte be a rend tartományfőnöki tisztét 1912 és 1934 között. 1935-től egri házfőnök. 1938-tól Mátraverebély- Szentkúton szolgál. Utolsó állomása 1940-től Pécs volt. 47 Török-Legaza-Szacsvay, 1996.33. p. 48 Glattfelder Gyula (1874-1943): 1896-ban szentelték pappá. A katolikus egyetemisták részére létesült Szent Imre Kollégium igazgatója 1900-tól. Mi­után doktorált, szónoklattant tanított a Pázmány Péter Tudományegyete­men. 1911-től a Csanádi egyházmegye püspöke. A trianoni országvesztést követően Temesvárról Szegedre tette át püspöki székhelyét. 1927-től felső­házi tag és az Actio Catholica ügyvezető elnöke. 49 AczÉL, 2007.229. p. s° Pfeiffer, 1931. 23-24. p. (A diósgyőri vasgyár munkásainak ingyenes fel­ajánlásából készült.)

Next

/
Thumbnails
Contents